| 2018. május. 25. | 2 perc olvasás

Erdésztanulók Európa Bajnoksága Sopronban

21 ország 22 csapata érkezett Sopronba szerte Európából. Idén Magyarország rendezheti a 17. Erdésztanulók Európa Bajnokságát, amelynek a Roth Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola ad otthont. A versenyzőknek csütörtökön a terepi versenyszámokon kellett megmutatniuk a rátermettségüket.

A 88 versenyző már szerdán megérkezett a Leghűségesebb Városba, az első megmérettetéssel azonban csütörtökön kellett „megbirkózniuk”. E napon a terepi versenyszámokon kellett helyt állniuk a résztvevőknek, akik rengeteget gyakoroltak a komoly kihívásra. - Engem főleg az motivált, amikor az indulás mellett döntöttem, hogy segítsem az iskolámat – mondta Surányi Luca, az egyik versenyző. - Az utóbbi egy hónapban nagyon sokat készültünk minden nap a technikai feladatokra, és délutánonként az elméleti feladatokat is átnéztük – fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

A nívós megmérettetésre 21 ország 22 csapata érkezett Sopronba szerte Európából. Hazánkat a Roth Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola képviseli. - Az egyes országokban korábban zajlott egy előkészítő verseny, a nemzet erdésziskoláinak csapatai között – tudtuk meg Hoczek László Józseftől, a Roth Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatójától. A nemzetközi megmérettetésen azok a csapatok jutnak be, akik ezeken a bajnokságokon diadalmaskodtak. Az Európa Bajnokságot minden évben más ország rendezheti. Ebben az évben Magyarország kapta ezt a feladatot. - Megtiszteltetés, hogy a fenntartónk, a Földművelésügyi Minisztérium minket, az ország egyik meghatározó erdésziskoláját választotta, hogy adjunk helyet ennek a versenynek – mondta az igazgató.  


fotó: Griechisch Tamás

A csütörtöki nap gerincét az erdészeti körverseny adta. A megmérettetés 5 kilométeres útvonala mintegy 400 méteres szintkülönbséggel kanyargott a Soproni-hegység erdejében. A távot 16 állomás szabdalta, ahol a diákoknak szakmai feladatokat kellett teljesíteniük.

A versenyzőknek terebélyes fák életkorát magasságát kellett megbecsülniük puszta szemrevételezés által. De vadállatok azonosítása is szerepelt a repertoárban. Hiába mutatta meg zordabbik arcát az időjárás, a nemzetközi bajnokság pénteken folytatódott. Ekkor a gyakorlati feladatok kerültek terítékre. A versenyzőknek többek között izgalmas feladatok által kellett bizonyítaniuk, hogy rendkívül ügyesen tudnak bánni a fűrésszel.


fotó: Griechisch Tamás

A pénteki versenynap ünnepélyes megnyitóján Ugron Ákos Gábor, az Állami Földekért Felelős államtitkárság helyettes államtitkára is beszédet mondott. - Évtizedek óta rendeznek ehhez hasonló megmérettetéseket, ugyanis ezek amellett, hogy kiváló szórakozást nyújtanak a fiataloknak, komoly tudással is felvértezik őket, mivel motiválják őket abban, hogy elmélyedjenek a leendő foglalkozásuk fortélyaiban – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. - Szükségünk van sok kiváló szakemberre, ugyanis a klímaváltozás miatt komoly kihívással állunk szembe – tette hozzá.

Ugron Ákos Gábor ezt is elmondta: a Fölművelésügyi Minisztérium azért a Roth Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskolát választotta a bajnokság megrendezőjének, mert Sopron a hazai erdészoktatás fellegvára, így minden feltétel adott volt – többek között itt működik hazánk egyetlen erdészeti egyeteme is.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek