| 2021. április. 20. | 1 perc olvasás

Érkezik az év első jelentősebb meteorraja

Érkezik az év első jelentősebb meteorraja, a Lyridák, amelynek maximuma április 22-ére esik, de addig már bármely napon sikeresen vadászhatunk meteorokra – írja az Időkép.

A hét közepétől már tisztább időszakok is előfordulhatnak, így az éjjelel alkalmasak lehetnek hullócsillag-lesre. A Lyridák meteorraj nagyjából április 16. és 30. között figyelhető meg, idén a maximuma április 22-ére esik, óránként 7-8 meteor és egy-egy fényesebb tűzgömb is elsuhanhat a fejünk felett.

A hullócsillagok bármely égtáj felé megjelenhetnek, viszont látszólag a Lant csillagkép felől érkeznek majd. A legalkalmasabb időpont (amenyiben az időjárás engedi) a csütörtök hajnali órákban lehet a sikeres hullócsillag-vadászathoz. A felhők ugyan elvonulhatnak, de a növekvő Hold erős fénye szintén bezavarhat a csillagnézésben.

A Lyridák az egyik legrégebbi ismert meteorraj. A kínai csillagászok már időszámításunk előtt 687-ben úgy írtak róla feljegyzéseikben, mint a „csillagok csapadékáról”. A raj a Thatcher-üstökös törmelékéből jött létre. Az üstököst A. E. Thatcher csillagász fedezte fel még a 19. század második felében. Az üstökös mintegy 415 év alatt teszi meg útját a Naprendszerünkben. Legközelebb előreláthatólag 2276-ban halad majd el a Föld mellett.

A megfigyelést célszerű a falvaktól, városoktól távol végezni, így a fényszennyezés nem zavar majd, emellett jó, ha nem nézzünk direkt a Holdba a megfigyelés során, mert az elvakíthat és így a kevésbé látható, leghalványabb meteorokat esetleg nem vesszük így észre.
 

Borítókép forrása: Időkép/Bokodi Máté

Legnépszerűbb cikkek