| 2018. április. 4. | 1 perc olvasás

Érvényesült a papírforma

A bajnoki rájátszás első körében fokozatosan lépett el a Sopron Basket a PEAC-tól, és győzelmüknek köszönhetően előnyből várhatják a pénteki pécsi visszavágót.

Erőt demonstrált a címvédő Sopron Basket a PEAC ellen az első negyedben. Roberto Iniguez lányai tíz perc alatt majdnem harminc pontig jutott, az első felvonás után már tizennégy volt közte (29-15). A másodikban aztán megváltozott a játék képe, összességében héttel voltak jobbak a vendégek, akik ezzel visszajöttek a meccsbe, a félidőben 46-39 volt az állás.

Alig három perc telt el a második játékrészből a  7-0-s hazai roham után, Crvendakics kosarát követően, 53-49-nél időt kért a PEAC. Hamar ismét kétszámjegyűvé vált a különbség. Turner büntetőit követően Imovbioh törte meg a baranyai kosárcsendet. A Sopron lendületét azonban nem, 62-41-nél 16-2-es szériánál tartott a címvédő, és már több mint húsz volt közte. Hiába játszott jól Rasheed és Imovbioh, Crvendakics és Milovanovics tarthatatlan volt. Újra időt kértek a vendégek. A harmadik etapban tizennégyet vert ellenfelére a Sopron, ezzel eldőlt a mérkőzés.

A záró felvonásban csak még tovább nyílt az olló, a végére harminc lett a differencia. Nem született meglepetés, a szezon során harmadszor is alulmaradt a PEAC-Pécs a címvédővel szemben. 

SOPRON BASKET - PEAC-PÉCS 85-55 (29-15, 17-24, 21-7, 18-9) 

Legnépszerűbb cikkek