A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara az ország szinte minden részén működő bázisiskolái számára indította el a megmérettetést, azzal a céllal, hogy a középiskolás diákok megismerkedjenek az egyetemmel, a szakmai továbbtanulási lehetőségekkel és a várossal is - tudtuk meg dr. Fehér Sándor egyetemi docentstől, szervezőtől.
A megnyitón dr. Farkas Ciprián elmondta, jó látni, hogy van a faipari szakmáknak utánpótlása. A polgármester bízik benne, hogy ezek a tehetséges diákok a Soproni Egyetemet választják, ha továbbtanuláskor dönteniük kell.
A középiskolás alakulatok mellett - egyfajta motivációként - a házigazda egyetem csapata indul a versenyen. A soproni intézményeket a Roth Gyula Szakképző Iskola képviseli. Első nap elméleti feladatokat oldottak meg a résztvevők, amit gyakorlati forduló követ pénteken, egy sakkasztal elkészítésével.
A megnyitón a versenyzőket dr.Alpár Tibor rektorhelyettes és Kováts Árpád, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara titkára is köszöntötte.
fotó: Fodor Regina
fotó: Fodor Regina
fotó:Fodor Regina
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F31%2F27%2Fdsc05065-jpg_54xi.jpg)
fotó: Fodor Regina
fotó:Fodor Regina
fotó:Fodor Regina
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F98%2F78%2Fdsc05088_ky59.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F19%2Fb5%2Ffaipariverseny-img-3494_6g57.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9a%2F16%2Ffaipariverseny-img-3492_13cw.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F20%2F6f%2Ffaipariverseny-img-3497_cams.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Faa%2Fd9%2Ffaipariverseny-img-3500_qpew.jpg)