| 2021. szeptember. 12. | 5 perc olvasás

Ferenc pápa a második egyházfő, aki hazánkba látogat

Ferenc pápa szeptember 12-én, vasárnap reggel érkezett meg Budapestre, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére. Hazánkban ritkán fordulnak meg keresztény egyházfők, a legutóbbi pápalátogatás pontosan 25 éve, 1996 szeptemberében volt, amikor II. János Pál pápa jött Magyarországra. Ez már a második látogatása volt II. János Pálnak, ugyanis ő 1991. augusztusában is járt az országban. A 30 évvel ezelőtti esemény az első magyarországi pápalátogatás volt.

Az első magyarországi pápalátogatás előzményei egészen 1988-ig nyúlnak vissza. Június 23. és 27. között II. János Pál Ausztriában tartott apostoli látogatást, amelynek része volt, hogy Kismartonban szentmisét mutatott be. A szertartáson több ezer magyar hívő vett részt, és számos magyar katolikus főpap is  megjelent, hogy meghívják a szentatyát egy magyarországi látogatásra. Ez meglehetősen merész ötlet volt a kommunista vezetés idején, merthogy azelőtt a szocialista tábor országai közül egyedül a hazájában, Lengyelországban járt Karol Wojtyla római pápaként. A meghívást augusztus 20-án Paskai László esztergomi érsek jelentette be a budapesti Szent István-bazilika előtt tartott szentmisén, a Szentszék pedig egy év múlva, 1989. július 26-án hozta nyilvánosságra a meghívás elfogadását.

Amikor Szent Péter utóda megcsókolta hazánk földjét a ferihegyi repülőtéren 1991. augusztus 16-án
Amikor Szent Péter utóda megcsókolta hazánk földjét a ferihegyi repülőtéren 1991. augusztus 16-án
Fotó: MTI/Soós Lajos

Magyarországon 1990-re megszűnt a szocialista diktatúra. Az első szabadon választott kormány felvette a kapcsolatot az Apostoli Szentszékkel, amelynek eredményeképp a XII. kerületi Gyimesi úton kialakították a nunciatúrát (vatikáni nagykövetség) és a Magyar Katolikus Egyháznak visszaszolgáltatták a budai Várban a prímási palotát is. Mind az állami szervek, mind a püspöki kar előkészítő bizottságokat hozott létre a pápai látogatásra. 
II. János Pál pápa repülőgépe 1991. augusztus 16-án érkezett Krakkóból a ferihegyi repülőtérre, ahol az egyházfőt hivatalos fogadás és katonai tiszteletadás várta. Leszállva a gépről, a pápa megcsókolta a magyar földet és többek között a következőket mondta: „Tudok osztozni hagyományaitokban és jelenlegi közös erőfeszítéseitekben, hogy boldogabb és emberibb jövőt építsetek, mert a lengyel nemzet fia vagyok, amelynek olyan sok közös vonása van a magyar történelemmel. Én is Európának ebből a térségéből származom, amely most egy új korszak küszöbén áll, és reméli, hogy hozzá tud járulni egy békés közösség kialakításához, amelynek nemzetei szolidárisak egymással. Magyarország fiai és leányai! Aki szól hozzátok, honfitársatoknak tekinti magát, részt vesz a ti sorsotokban.

’Dicsértessék a Jézus Krisztus!’ – hangzott el magyarul az Országház lépcsőjén 1991. augusztus 16-án este
’Dicsértessék a Jézus Krisztus!’ – hangzott el magyarul az Országház lépcsőjén 1991. augusztus 16-án este
Forrás: Pesti Hírlap, 1991. augusztus 17.

Az ötnapos látogatás alatt az egyházfő több vidéki helyszínen is megfordult, Esztergomban, Pécsett, Debrecenben, Máriapócson és Szombathelyen is többek között. Augusztus 20-án ünnepi szentmisét mutatott be a Hősök terén. Ez volt az első alkalom, hogy Szent Péter utóda hazánkban járt, ugyanakkor megjegyzendő, hogy csaknem ezer éve, 1052-ben egy alkalommal járt már pápa magyar földön, pontosabban az akkori Magyar Királyság területén, amikor a Német-római Birodalom seregei III. Henrik német-római császár vezetésével Pozsony várát vették ostrom alá. IX. Leó pápa I. András magyar király kérésére személyesen járt közben a császárnál a béke érdekében. A középkorban nem igen volt szokása a pápáknak ide-oda utazgatni, azon egyszerű oknál fogva sem, hogy a nagy távok megtétele az akkori körülmények között nehezen volt kivitelezhető. IX. Leót azonban a logisztikai nehézségek sem hátráltatták, 1052-ben harmadszor kelt át az Alpokon, és augusztusban megérkezett Magyarország földjére. Útját végül siker koronázta, a császár visszalépett szándékaitól, és elvonult Pozsony alól.

Ezután, bár a közvetítő szerepében vagy éppen saját hatalmi érdekeik védelmében az egyházfők Európa-szerte sok helyen megfordultak, magyar földön évszázadokon át egyetlen pápa sem járt. Ezt a sorozatot II. János Pál törte meg, amikor a XX. század végén öt éven belül kétszer is hazánkba látogatott. Sőt, Karol Wojtyla, még krakkói élete során, a hetvenes években is többször megfordult nálunk: a Magyarországon (például a kabai cukorgyárban) dolgozó lengyel munkások lelki ellátása céljából.
A 2014-ben szentté avatott II. János Pált szokás „utazó pápaként” is hívni, mivel ő tette a legtöbb apostoli látogatást az összes egyházfő közül. 1996 szeptemberében újra eljött Magyarországra. Ekkor a millenniumát ünneplő Pannonhalmi Bencés Apátságot kereste fel és Győrben is misézett, Budapesten csak átutazóban volt. 

Ferenc pápa hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságot mond vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2021. július 4-én
Ferenc pápa hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságot mond vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2021. július 4-én
FORRÁS: MTI/EPA/ANSA/FABIO

Az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából egyházi és állami részről is meghívták hazánkba Ferenc pápát, látogatásának hivatalos bejelentését azonban tavaly elhalasztották a rendezvény időpontjának későbbre halasztása miatt. 
Magyarország másodszor ad otthont a világeseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.
Az egyházfő idén március 8-án, az iraki látogatásából hazatartó repülőúton beszélt arról, hogy Budapestre készül a NEK utolsó napját záró misére. Július 4-én az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik. Ezzel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én a Hősök terén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét koncelebrálja. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis, vagyis a városért és a világért bemutatott szentmise hagyományosan a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. A katolikus világeseményen 21 év óta először vesz részt római pápa.

A Szentatya ma reggel érkezett Budapestre. A hivatalos köszöntők után találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. Ezután Ferenc pápa fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a zsidó közösségek képviselőit. 11 óra 30 perckor kezdődik a szentmise, amelyre több mint 75 ezer ember regisztrált, és több csoport jelezte, hogy regisztráció nélkül is részt vesz rajta. Erdő Péter bíboros szerint Ferenc pápa részvételének nagyon erős jelképes üzenete van: „A világra szóló statio orbis, amelyet a pápa vezet, láthatóan és erősen jelképezi és élményszerűvé teszi az egyház összetartozását.”

Ferenc pápa a délután folyamán indul tovább Pozsonyba. 

Ferenc pápa megérkezett Budapestre
Ferenc pápa megérkezett Budapestre
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely

Forrás: https://pestbuda.hu/
Wikipédia

Borítókép: Reuters

Legnépszerűbb cikkek