| 2017. február. 8. | 1 perc olvasás

Filmet forgatnak Sopronban!

A „The Crown” című, a Netflix online média-szolgáltató cég megbízásából készülő angol filmsorozat második évadának néhány jelenetét veszik fel Sopron belvárosában.

A többször Oscar-díjra jelölt Stephen Daldry (Billy Elliot, A felolvasó) rendezésében készülő sorozat II. Erzsébet életét, valamint az angol királyi család történetét dolgozza fel, és nagyrészt a második világháborút követő időszakban és az ötvenes években játszódik, vagyis a királynő uralkodásának elején. A Sopronban felvenni tervezett jelenet egy temetési menetet mutat majd be, amelyben a Windsor-ház német ágának tragikus módon repülőgép-balesetben elhunyt több tagjától vesznek végső búcsút a németországi Darmstadtban.

2017. február 13-án és 14-én a filmforgatás miatt a Belváros egyes részein (Városház u., Fő tér, Kolostor u., Templom u. /Fő tér és a Bünker köz között/) gépjárművel nem lehet majd közlekedni.

A gyalogosforgalmat kizárólag a közvetlen felvétel erejéig állítják meg.

2017. február 11-13-ig a filmforgatással kapcsolatban a technikai stáb már a fenti területeken előkészítő munkálatokat végez, amely a közlekedést nem akadályozza.

Köszönik a belváros lakóinak illetve a behajtással rendelkezőknek a megértését és türelmét!

 

Legnépszerűbb cikkek