| 2018. március. 11. | 1 perc olvasás

Fontos idegenbeli győzelem

Küzdelmes mérkőzésen, elsősorban a második negyed parádés játékának és néhány extra egyéni teljesítménynek köszönhetően, roppant fontos és értékes győzelmet aratott a Sopron KC Debrecenben

Élet-halál harcra lehetett számítani a DEAC-Sopron alsóházi rangadón. El-Amin triplájára Armwood felelt, fej-fej mellett haladtak a csapatok, az első negyed derekán, 14-12-nél időt kért Sabáli Balázs. Már héttel is vezettek a Bognár és Armwood által vezérelt debreceniek, ám a tizedig perc végére csak egy maradt belőle. Feljavult El-Amin, Henderson és Parker is, a folytatásban egy 2-10-es szériával átrohant az SKC az újoncon. Lassan kezdett éledezni a hajdúsági együttes, 32-36-nál ismét időt kért a Sopron, ennek hatására sikerült rendezniük a sorokat Mészároséknak, nagyon jól dobtak a vendégek, és elhúztak tizenöt ponttal. A félidőre minimálisan csökkent a különbség, El-Amin hármasával alakult ki a 42-55.

A szünet után nem változott érdemben a játék képe,  szinte kosárra kosár volt a válasz a harmadik etapban, így állandósult a kétszámjegyű differencia. Hiába készültek Watkinsból és El-Aminból a debreceniek, nagyon éltek a pályán az amerikai légiósok. 63-77-ről indult a záró felvonás. A DEAC folyamatosan próbálkozott a felzárkózással, azonban a  Sopron már nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából. 82-90-nél még magához hívta övéit ia hazaiak vezető edzője Berényi Sándor, de már nem tudta megakadályozni, hogy csapata sorozatban tizenegyedszer is elbukjon. Az SKC jelezte, még nem mondott le a biztos bennmaradás eléréséről. Az SKC legközelebb március 17-én szombaton Zalaegerszegen lép pályára.

 

Címkék: Sopron KC

Legnépszerűbb cikkek