A rendes közgyűlés keretében 9 napirendi pontot vitattak meg.
Dr. Farkas Ciprián előterjesztésében tárgyalták a 2020. évi közbeszerzési terv módosítását. Az évi közbeszerzési tervbe bekerültek az eddig nem szereplő, de új igényként megjelenő közbeszerzési eljárások, mint például a Zichy-Meskó Palota és a Russ-villa megújításának kivitelezése.
A Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjat is odaítélték. Az ösztöndíjra idén 16 érvényes pályázat érkezett, amelyeket főként a tanulmányi teljesítmény alapján bíráltak el. A vissza nem térítendő támogatást idén 5 pályázó, Csigó Ábel, Sipos Bence, Nátrán Adél, Horváth Ábel és Mentes Alexa Dóra nyerték el.
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
Dr. Simon István alpolgármester előterjesztésére szóba került a soproni fürdők működtetési és támogatási szerződésének módosítása. A fürdőüzemeltetés 2020. évi önkormányzati támogatását a pandémiás helyzet miatti bevételcsökkenés és az energiaárak emelkedése miatt, a közgyűlés döntése alapján 63 millió forinttal megemelték.
fotó: Griechisch Tamás
A rendes közgyűlést követő rendkívüli ülésen arról döntött a közgyűlés, hogy a város pályázatot nyújt be a Belügyminisztérium által meghirdetett „Tisztítsuk meg az Országot!” című felhívásra, ezzel kötelezettséget vállalva a pályázat keretében megjelölt illegális hulladéklerakó helyek felszámolására és teljes hulladékmentesítésére.
A képviselők szavavaztak a helyi vállalkozók járványügyi helyzetben fennálló gazdasági nehézségeinek kompenzálásáról is. A témában két döntés is született: Sopron Megyei Jogú Város pályázatot hirdet a soproni székhelyű vállalkozások számára, mely alapján lehetőségük nyílik az adventi vásárban felállítandó faházak ingyenes használatba vételére, illetve 2020. november 27. és 2021. január 6. közötti időszakban a teraszokat mentesítik a közterület használati díj fizetése alól.
A rendkívüli ülésen tárgyalták, hogy az M85-ös gyorsforgalmi „Sopron-kelet – Fertőrákos csomópont” szakaszának átadását követően jelentős többletforgalom várható a Pozsonyi úton. Ennek csökkentése érdekében a Mély utat országos mellékúttá alakítanák.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc7%2F74%2F20201029-kozgyules-tom-4103_dt3_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8d%2Fdb%2F20201029-kozgyules-tom-4156_fmmp.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F56%2F9f%2F20201029-kozgyules-tom-4154_fq8t.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F77%2F2b%2F20201029-kozgyules-tom-4266_pmtl.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F60%2F5f%2F20201029-kozgyules-tom-4240_kbzc.jpg)