| 2021. augusztus. 28. | 1 perc olvasás

Futók lepték el Sopron belvárosát

Szombat délutántól egészen az esti órákig a futóké volt a főszerep Sopronban. Az V. Rádió 1 Sopron éjszakai futáson délután a gyermekfutamokat bonyolították le, nem sokkal 20 óra előtt pedig az 5 és 10 kilométeres távon indulhattak a nevezők. A sportolókat a nem éppen ideális időjárás sem tántorította el, és remek időket futottak.

A futók az Erzsébet-kertből indultak. 
A rajt előtt Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, és sok sikert kívánt mindenkinek a céljai elérésében. 
„Kiemelkedően fontosak az ilyen események Sopronban, mert rendkívül nagyszámú futóközösség sportol itt. Remek szakemberek szerveznek eseményeket, amelyeket az időjárás sem húz keresztbe, hála a sikeres szervezésnek. Igény van arra, hogy ilyen megmérettetések legyenek a városban, hiszen nagy számú nevezés futott be. A város részéről kiemelten támogatjuk az egészséges életmódot, a mozgást, azért is, mert a pandémia miatt korlátozottak voltak a lehetőségek a sportra. A futás közösségi élmény, amely jót tesz a testnek és a léleknek is.”


fotó: Griechisch Tamás

A szervezők célja az volt, hogy Sopron belvárosának szépségein is keresztül haladjanak a nevezők - mondta el Kincse Szabolcs, a szervező Paddy Sportegyesület elnöke. „Egy igazi örömfutás a mai nap sokak számára, de vannak, akik komolyabb célokat tűznek maguk elé, így kiemelkedő sporteredmények is születnek – tette hozzá az elnök.

„Bármelyik dobogós idővel az ország más versenyein is az élmezőnyhöz tartoznának az indulók. Érdekes tapasztalat lehet az is egy futó számára, hogy több száz emberrel fut együtt. Sokan ilyenkor kezdik el a mozgást, vagyis mérföldkő az életükben a Paddy éjszakai futás, aminek mi, szervezők, rendkívül tudunk örülni.” 

Az 5 és 10 kilométeren rajtolókat külön indították el.
Mindenkit, aki teljesítette a távot, jutalmaztak a szervezők. A fáradt futók éremmel a nyakukban mehettek haza V. Rádió 1 Sopron éjszakai futásról.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek