| 2018. április. 19. | 3 perc olvasás

Gyorsabban érkezik majd a segítség – Új tűzoltóőrs épül Sopronkövesdre!

Az eddiginél hamarabb kiérnek majd a hivatásos tűzoltók Sopronkövesdre és környékére, ugyanis a településen egy országos programnak köszönhetően könnyűszerkezetes tűzoltóőrsöt építenek. Ezzel mintegy 12 ezer ember lehet nagyobb biztonságban. Az illetékes tűzoltók csütörtökön bejárták az épületet, amely várhatóan már a nyáron elkészül.

A szerencsétlenségeknél rendkívül fontos, hogy a segítség minél hamarabb kiérkezzen a helyszínre. Ez a fehér foltoknál elhúzódhat, ugyanis azok viszonylag távolt esnek a legközelebbi katasztrófavédelmi kirendeltségtől. A komoly baleseti kockázatot jelentő, fogalmas utakkal átszelt Sopronkövesd is ilyen övezetbe tartozik, emiatt építenek a községben tűzoltóőrsöt. Az új létesítménynek köszönhetően a környék 17 településén felére csökken a vonulási idő.


fotó: Griechisch Tamás

- Az őrs működési területe 254,57 négyzetkilométerre terjed ki, ahol 12 645 fő lakik – mondta Báner Attila tűzoltó ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese. Ez a vidék a soproni kirendeltséghez tartozik, amely közel húsz kilométerre fekszik onnét, így az egységek eddig onnét vonultak ki ide. - Ha ezt az őrsöt a nyáron átadjuk, akkor a segítség kiérkezésének ideje a felére csökken – hangsúlyozta a tűzoltó ezredes.


fotó: Griechisch Tamás

A könnyűszerkezetes, környezetbarát épületet Báner Attila tűzoltó ezredes vezetésével járták be csütörtökön a soproni tűzoltók. Az objektum területét Sopronkövesd önkormányzata adományozta a katasztrófavédelemnek, ugyanis a környéken sok esetben nagy szükség van a hatóságok gyors beavatkozására – ezért hívták a faluba nemrégiben a környék rendőreit is. - Amikor a katasztrófavédelem járta a környéket, hogy helyet keressen ennek az őrsnek, fontosnak éreztük, hogy a községükben telepedjenek le, ugyanis így a két szerv rendkívül hatékonyan tud együttműködni – mondta Fülöp Zoltán, a település polgármestere. - Ez a falu, valamint a környék szubjektív biztonságérzetét rendkívüli módon növeli, például azért, mert a 84-es főúton sok szerencsétlenség szokott történni, és így gyorsabban el tudják látni a pórul jártakat – tette hozzá Sopronkövesd polgármestere.


fotó: Griechisch Tamás

A katasztrófavédelem 2012-ben indította el az országos őrsprogramot. A program nyomán negyvenkét létesítmény kezdte meg működését az országban. Idén egy európai uniós pályázatnak köszönhetően négy újabb, könnyűszerkezetes épületet húznak fel, közöttük a sopronkövesdit. Az új örs bejárásán elhangzott: a több, mint 515 millió forint támogatásból zajló beruházások nyomán jelentősen csökken majd a fehér foltok száma, javul a tűzoltóegységek reagálóképessége, így összességében nő a lakosság személy- és vagyonbiztonsága is.


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek