| 2021. december. 9. | 1 perc olvasás

Hamarosan premier - És mégis élünk a Soproni Petőfi Színház színpadán

Bemutatkozott a sajtó képviselőinek a Soproni Petőfi Színház És mégis élünk című táncművének teljes stábja. Nagy várakozással készülnek a felnőtt közönséggel való találkozásra a szereplők. A darab felnőtt bérletes premierje december 11-én lesz a leghűségesebb város teátrumában.

És mégis élünk címmel készült Somogyváry Gyula azonos című regényéből magyar ősbemutatóként táncelőadás a száz évvel ezelőtti soproni népszavazás tiszteletére a leghűségesebb város színházában. A 80 perces szimfonikus művet Szarka Gyula Kossuth–díjas zeneszerző, a népszerű Ghymes együttes alapítója írta. A produkciót Demcsák Ottó Harangozó–díjas koreográfus, rendező vezetésével a Sopron Balett adja elő két részben. A librettó Katona Imre nevéhez fűződik.

A táncelőadást felnőtt, középiskolás és felsős bérletben tűzte műsorára a Soproni Petőfi Színház úgy, hogy minden egyes előadáson 23 muzsikus közreműködésével a helyi 192 éves Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar játssza a darabot Oberfrank Péter Liszt-díjas, érdemes művész és Kóczán Péter vezényletével, hattagú kórussal kiegészülve.

Sajtónapi meglepetésként a kórus előadásában egy karácsonyi dalt élőben mutattak be a társulat tagjai az És mégis élünk című táncműből. A közvetítés és egy részlet a beszélgetésből visszanézhető a soproni színház közösségi oldalán.

Képek forrása: soproniszinhaz.hu

Legnépszerűbb cikkek