| 2017. február. 27. | 3 perc olvasás

Harmadszor nyert WTA tornát Babos Tímea

Az első helyen kiemelt Babos Tímea nyerte meg a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a másodikként rangsorolt cseh Lucie Safarovát.

A világranglistán 33. magyar játékos harmadik WTA-tornagyőzelmére készült a BOK Csarnokban, előzőleg 2012-ben Monterreyben és 2015-ben Tajvanon diadalmaskodott, emellett 2015-ben Marrákesben és tavaly Florianopolisban vívott döntőt. Brnói születésű ellenfele két éve ötödik is volt a WTA-rangsorban, jelenleg a 47. helyen áll, és hét tornát nyert meg egyesben. Legnagyobb sikereként 2015-ben a Roland Garros fináléjába jutott, 2007-ben pedig a címvédő Amelie Mauresmo búcsúztatásával került az Australian Open negyeddöntőjébe, továbbá párosban három Grand Slam-címet ünnepelhetett az amerikai Bethanie Mattek-Sands oldalán, míg Rióban olimpiai bronzérmet nyert Barbora Strycovával.    

A 23 esztendős Babos harmadszor találkozott a 30 éves Safarovával, utóbbi 2012-ben Eastbourne-ben 3:6, 6:3, 7:6-ra, a 2014-es US Openen 6:4, 7:5-re győzött.

Babos Tímea a cseh Lucie Safarova ellen játszik a WTA Hungarian Ladies Open nemzetközi női tenisztorna egyéni döntőjében a fővárosi BOK Csarnokban 2017. február 26-án.
Babos Tímea a cseh Lucie Safarova ellen játszik a WTA Hungarian Ladies Open nemzetközi női tenisztorna egyéni döntőjében a fővárosi BOK Csarnokban 2017. február 26-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A harmadik csata - melyre mintegy 1800 néző előtt került sor - hosszú alapvonalcsatákkal indult, aztán 3:2-nél Babos elvette ellenfele adogatását (4:2), majd bréklabdánál egy kettős hibával le is adta előnyét. A két játékos idegességét sok rontott ütés jelezte, így jutottak el a rövidítésig, melyben a balkezes Safarova 5-1-re elhúzott, s végül 7-4-re hozta a tie-breaket.
    

A folytatásban Babos került előnybe (2:0), és néhány tenyeres hiba ellenére 5:4-nél a szettért adogatott. Ekkor nem remegett meg, négy foghatatlan szervát is ütött, így 1 óra 39 perc elteltével egyenlített (6:4).
    

Jöhetett a mindent eldöntő játszma, melyben 2:2-nél Safarova egy fonák rövid keresztet a hálóba ütött, ezzel a hazai kedvenc került brékelőnybe. A meccs akkor dőlt el, amikor a cseh teniszező ismét elbukta a szerváját, 5:2-nél pedig Babos a meccsért szerválhatott. Ekkor még nem sikerült megnyernie a gémet, csakhogy 5:3, 30-40-nél meccslabdához jutott. A 2 óra 20 perces találkozót végül Safarova hálóba ütött fonákja zárta le.

A győztes Babos Tímea a WTA Hungarian Ladies Open nemzetközi női tenisztorna egyéni döntőjének eredményhirdetésén a fővárosi BOK Csarnokban 2017. február 26-án.
A győztes Babos Tímea a WTA Hungarian Ladies Open nemzetközi női tenisztorna egyéni döntőjének eredményhirdetésén a fővárosi BOK Csarnokban 2017. február 26-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

"Elképesztő volt ez a hét, köszönöm a bíztatást, a magyar közönség nélkül sokkal nehezebb lett volna. A végén ki akartam szerválni a meccset, aztán egy hálóról lecsorgó labdától elbizonytalanodtam, de aztán újra agresszív voltam, és futottam minden labdáért" - értékelt Babos, aki hozzátette, a vége lehetett volna szebb is, de az a lényeg, hogy megvan a diadal. "Természetesen gratulálok Lucie-nek, megtiszteltetés volt ellene játszani, fantasztikus játékos."    

A porcelánból készült trófeát a kilencszeres Grand Slam-bajnok és volt világelső Szeles Mónika nyújtotta át Babosnak a záróünnepségen.  

Safarova a köszönetnyilvánítások után elmondta, élvezte a játékot Budapesten, nagyszerű volt a hangulat. 

"Remélem, legközelebb én nyerek, jövőre mindenesetre visszajövök ide, és újra megpróbálom" - tette hozzá.
    

Előzőleg a páros döntőben a negyedik helyen kiemelt tajvani Hszieh szu-vej - aki párosban kétszeres Grand Slam-bajnok és volt világelső - a grúz Okszana Kalasnyikovával döntő rövidítésben verte az Arina Rodionova, Galina Voszkobojeva ausztrál-kazah duót. Utóbbi úgy került a fináléba, hogy az elsőként rangsorolt Babos és Safarova szombaton a cseh játékos lábsérülése miatt visszalépett a páros elődöntőtől.

    

Eredmények, döntő:    

egyes:


Babos Tímea(1.)-Lucie Safarova (cseh, 2.) 6:7 (4-7), 6:4, 6:3    

 

páros:

Hszieh szu-vej, Okszana Kalasnyikova (tajvani, grúz, 4.)-Arina Rodionova, Galina Voszkobojeva (ausztrál, kazah) 6:3, 4:6, 10-4 - döntő rövidítés

Legnépszerűbb cikkek