| 2018. március. 8. | 2 perc olvasás

Határon átnyúló fejlesztésekről tárgyaltak Sopronban

A határon átnyúló közösségi közlekedés fejlesztését tűzte ki célul az az együttműködési megállapodás, melyben magyar és osztrák szervezetek vesznek részt. A négy éves projekt félidei konferenciáján Sopronban csütörtökön hangsúlyozták: ahhoz, hogy még többen járjanak vonattal a két ország között, fejlesztésekre van szükség.

A határon átnyúló közösségi közlekedés fejlesztéséről beszéltek Sopronban magyar és osztrák szervezetek. Mintegy száz résztvevővel rendeztek konferenciát, melyen a GySEV mellett a magyar Külügymininsztérium valamint a Burgenlandi Tartomány és az ottani közlekedés fejlesztő és szervező cég is részt vett. Mint mondták: a Sopron és Burgenland közötti átjárhatóságot kellene megvalósítani a többi határ menti szakaszon is. 

A résztvevőket Barcza Attila fejlesztési tanácsnok is köszöntötte. Hangsúlyozta: a határok könnyebb átjárhatóságát szolgálja majd az M85-ös út Soproni szakaszának megépítése is, melynek éppen tegnap rakták le az alapkövét. A rendszerváltás óta a kulturális, tudományos, gazdasági, társadalmi, környezeti, ipari, kereskedelmi és szolgáltatói élet szinte minden szintjén közvetlen kapcsolatok sűrű hálózata alakult ki a két ország között. Barcza Attila hozzátette: a magyar–osztrák határszakasz közlekedési hálózatának fejlesztése minden bizonnyal jobb életminőséget jelent majd az itt élők számára, és ez Sopron városának is rendkívül fontos. 

Az eseményen a város részéről jelen volt Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere, valamint Magyarország bécsi nagykövete Dr. Perényi János is.


fotó: Griechisch Tamás

A két évvel ezelőtt elindult határon átnyúló projekt a félidejéhez érkezett. Most az eddig elért eredményeket és a közeljövő feladatait tekintették át a felek. A pályázat célja, hogy néhány éven belül a mostaninál jóval többen használják a határon áthaladó közösségi közlekedést, amely elsősorban a vasúton valósítható meg, ehhez azonban további fejlesztésekre van szükség – hangzott el a tanácskozáson. A tervek szerint létrehoznának egy kerékpáros útvonal tervezőt, amely segítségével egyszerűbbé válhatna a vasút megközelítése. Ehhez kapcsolódóan egy kerékpár kölcsönzési hálózat kiépítését is tervezik a GySEV vonalain.

A megbeszélésen Hans Niessl Burgenland Tartományfőnöke sikertörténetnek nevezte a két ország közti vasúti közlekedést, de – mint mondta ezt tovább erősítenék nem csak a személy szállítás, hanem a teherforgalom területén is. A cél, hogy minél nagyobb mértékben helyezzék át a közútról a vasútra teherszállítást.


fotó: Griechisch Tamás

Kiss-Parciu Péter határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a tanácskozáson a közösségi közlekedés szerepéről és e terület fejlesztéséről, valamint a határ menti kapcsolatok erősítését szolgáló közlekedési beruházásokról beszélt. 


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek