| 2021. november. 26. | 1 perc olvasás

Hosszabb lesz az oltási akcióhét

Olyan sikeres az oltási hét, hogy meghosszabbítjuk egy héttel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjújában, hozzátéve, hogy a legtöbben a harmadik oltást veszik fel.

A kormányfő szerint a harmadik oltások felvételének tekintetében élen járunk Európában, ami nagyon fontos, mert egy idő után a két oltás által nyújtott védelem gyengülni kezd és a betegséget ezért kapják el sokan a vakcina felvétele ellenére.

Orbán Viktor elmondta, hogy nem zárja ki teljesen, hogy szigorítás jöjjön, de ezt szeretnék elkerülni. A kormány folyamatosan figyeli a járványhelyzet alakulását, és ennek megfelelően hoz majd döntéseket, de a miniszterelnök megerősítette, hogy a harmadik oltás felvétele jelenleg a legfontosabb, mert ezzel lehet igazán hatékonyan védekezni a vírus ellen.

Mint ismert, az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte a Pfizer koronavírus elleni vakcinájának használatát az 5 és 11 év közötti gyerekeknél. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy kétmillió vakcinát szereztek be, az első adag december 20-tól érkezik. A miniszterelnök arra kérte a szülőket, hogy addig gondolják végig, és ha tehetik oltassák be a gyermekeiket.

Nagyságrendekkel nagyobbak a magyar egészségügyi kapacitások, mint Nyugaton – mutatott rá. Az eszközeink megvannak, a lélegeztetőkészülékek rendelkezésre állnak, és egyelőre még ember is van. Van még ki nem nyitott járványkórház – magyarázta.

Címkék: oltás

Legnépszerűbb cikkek