| 2018. április. 1. | 2 perc olvasás

Húsvéthétfő:locsolóversek modern köntösben

Ugyan húsvéthétfőn a legtöbb helyen már nem jókora vödör vízzel locsolják meg a lányokat, hanem kölnivel, és a legények zöme sem kel fel korán reggel, hogy jól meglephesse a hölgyeket, de locsolóverssel mindenki készül a jeles alkalomra.

Vajon miről is szól a húsvét hétfő? - Avagy a termékenység és a locsolás ősi kapcsolata 

A locsolkodás régi gyökerekkel büszkélkedő magyar húsvéti hagyomány – a szokásról már az 1600-as évekből is fennmaradtak papíron megfogott emlékek. Ekkoriban még úgy is hívták, hogy vízbevető, avagy vízbehányó hétfő. Ezek a beszédes nevek arra utalnak, hogy a legények – még cirka ötven évvel ezelőtt is – vödörnyi vízzel, vagy itatóvályúba való hajítással tudatták a leányokkal, hogy nekik bizony szabad locsolni!

Manapság kicsit finomabb módon derítik mosolyra a lányokat húsvét hétfőjének reggelén – a mai legények inkább parfümökkel, és különböző locsolóversekkel kápráztatják el a hölgyeményeket. A jutalom persze nem maradhat el: régebben hímes tojás járt a fiataluraknak, ma népszerűbb az egyszerűbb, festett verzió, ami mellé a kisebb locsolók esetében csurran-csöppen némi készpénz is.

A hímes tojás egyébként nem csak arra volt jó, hogy a legények a nap végén eldicsekedhessenek azzal, mennyit szereztek. Régen a fiatalurak számos játékra is felhasználták – ilyen volt a kokányolás is, amelynek keretében két legény addig kocogtatta össze egy-egy kapott tojását, míg valamelyiküké el nem tört.

Ugyan húsvét hétfő reggelén manapság falun-városon egyaránt az a jellemző, hogy szinte kizárólag kislegények vágnak neki baráti csoportokban, némi „bevétel” és szórakozás reményében a locsolkodásnak, illetve családon belül lepik meg a férfiak hölgy rokonaikat, a hagyománynak eredetileg sokkal komolyabb mondanivalója van: a termékenységkultusszal van kapcsolatban, illetve, a vízzel való lelocsolás utal a keresztségre is. Egyes források a Megváltóval kapcsolatos összefüggéseket is említenek: például, hogy vízzel locsolták le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadásnak örvendő asszonyokat.

Íme pár rím, hogy minél több húsvéti tojással gazdagodhassanak a legények!
Íme pár rím, hogy minél több húsvéti tojással gazdagodhassanak a legények!

Azért, hogy a környék legényei minél több piros tojásra tehessenek szert, költöttünk pár formabontó locsolóverset, amelybe a humor mellett soproni motívumokat is belefűztünk:

„Balf környékén jártam, medvehagymát láttam, el akart hervadni. Szabad-e locsolni?”

„Idén a Tél jégkristályos agyarával jókorát belemart a tavaszba, ezért bús most a Fáber-rét megannyi virága, remélem, ha meglocsollak, boldogságszirmokat varázsolok orcádra!”

„Más napokon ilyenkor még a párnáim közt rejtőztem, mint Hany Istók a Fertőben, de most a hajnali madárdallal, helyi járaton hozzád eljöttem – ha meglocsollak remélem, piros tojást adsz nekem!”

 

Legnépszerűbb cikkek