| 2023. január. 1. | 2 perc olvasás

Idén is a soproni szimfonikusok hangversenyével indult az új év

Változatos műsorral lépett a közönség elé január 1-jén a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar. A koncert előtt dr. Farkas Ciprián polgármester mondta el ünnepi gondolatait.

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar újévi hangversenyének műsorát javarészt a 75 éve elhunyt, városunkhoz ezer szállal kötődő Lehár Ferenc műveiből állították össze. A szimfonikusokat Oberfrank Péter Liszt-díjas érdemes művész vezényelte. Szoprán szólistaként közreműködött Benedekffy Katalin énekművész.

A műsorban megemlékeztek a 200 évvel ezelőtt, 1823. január 1-jén született nemzeti költőnkről, Petőfi Sándorról Kacsóh Pongrác János vitéz című operettjének nyitányával, valamint A francia királykisasszony dalával.

fotó:Griechisch Tamás

A koncert alkalmával hagyományosan dr. Farkas Ciprián polgármester mondott összegző és a városi terveket is ismertető beszédet. Felidézte: „A világjárvány évei után még időnk sem volt feleszmélni, s máris újabb kihívásokat gördítettek utunkba. A háború és az elhibázott szankciós politika egész Európát, így benne Magyarországot is sújtja.

- A magyar kormány ebben a nehéz helyzetben is megvédte az átlagfogyasztásig a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat, a családtámogatásokat. Utóbbiak pedig tovább bővülnek, hiszen januártól a 30 év alatti, gyermeket vállaló nők jövedelemadó-mentességet élvezhetnek. Az önkormányzat részéről megőriztük a szociális programunkat, amely éves szinten 100 millió forintból segíti a nehezebb anyagi helyzetben lévő soproniakat – részletezte a polgármester.

fotó: Griechisch Tamás

- Óvodák, bölcsődék és iskolák újultak meg az elmúlt évben is, hogy gyermekeink a lehető legjobb körülmények között nevelkedhessenek. A biztonság az egyik legfőbb közösséggé vált napjainkban, így megépítettük és átadtuk az ország első Rendészeti Integrált Központját, amely XXI. századi körülményeket biztosít a soproni rendőröknek és tűzoltóknak. A munka pedig nem ért véget, sőt még elszántabbak vagyunk, mint korábban bármikor – mondta dr. Farkas Ciprián.

- A világban zajló folyamatok miatt rengeteg munka vár ránk, de állunk a kihívások elébe. Vannak eredményeink és céljaink, melyek erőt adnak a folytatáshoz. Ezen eredmények és célok elérése a mi nagy közös munkánk, ami az önök szorgalmának, a város biztos működésének és a kormányzati támogatásoknak köszönhető. Az a célunk, hogy a város a nehézségek idején is biztos lábakon álljon, s töretlen maradjon az a tudatos fejlődés, melynek ma is a részesei lehetünk – zárta szavait Sopron polgármestere, majd boldog új évet kívánt a jelenlévőknek.

A Petőfi teremben egy pezsgős koccintásra várták a résztvevőket, amelyen Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte a jelenlévő vendégeket, a városvezetést és az önkormányzati képviselőket.

fotó:Griechisch Tamás

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek