| 2021. április. 10. | 1 perc olvasás

Idén is várják az ifjú kócsagőrök jelentkezését

Az Agrárminisztérium, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a hazai nemzeti park igazgatóságok - köztük a Fertő-Hanság Nemzeti Park - idén is várják az ifjú kócsagőrök jelentkezését. A kiválasztott jelentkezők nyáron kéthetes terepgyakorlaton ismerkedhetnek meg a természetvédelem titkaival. A program célja, hogy népszerűsítse a természetvédelmet a fiatalok körében.

A három szervezet kilenc évvel ezelőtt indította el az Ifjú kócsagőr programot, tavaly azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan ezúttal is maximum ötven gyakornok elhelyezését tudják biztosítani a hazai nemzeti parkok. A kiválasztott fiatalok megismerkedhetnek a gyakorlati természetvédelem feladataival, és versenyeznek is egymással.

Ifjú kócsagőrnek azon 18 és 24 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik elhivatottak a természetvédelem iránt és szívesen elmélyítenék tudásukat gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett.

Jelentkezni április 22-ig lehet. A programban való részvétel önkéntes, a jelentkezés során három nemzeti parkot is meg lehet jelölni, amellyel a jelentkező növeli esélyét a programban való részvételre, mert a jelentkezés nem jelent automatikus felvételt.

A gyakornokok kiválasztása több körben történik. A kiválasztott fiatalok nyáron aktívan részt vehetnek a természetvédelmi őri feladatokban, vagyis betekinthetnek a természetvédelmi rendészet mindennapjaiba, és megismerhetik a természetvédelmi őri munka szervezését.

A kéthetes nyári gyakorlatot nemzeti parki területi döntők zárják augusztus 21. és 31. között. A területi döntőben a nemzeti parkok legjobbjait választják ki, akik az országos döntőben mérik majd össze tudásukat.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park 2018 szeptemberében adott otthont a program országos döntőjének és szakmai táborának.

Bővebb információért ide kattintson!

 

Borítókép forrása: Sopron Média archív

Legnépszerűbb cikkek