II. Szent Patrik napi futás: Jó hangulat, sok résztvevő!

II. Szent Patrik napi futás: Jó hangulat, sok résztvevő!

  2017. március 19. - www.sopronmedia.hu

Második alkalommal került megrendezésre Sopronban a Szent Patrik napi futás, amely eseményen idén közel négyszáz résztvevő teljesítette a kijelölt távot.

Kincse Szabolcs és Dunaveczky András szervezők, egy 2015-ben Írországban töltött Szent Patrik ünnep után határozták el, hogy valamilyen módon a leghűségesebb városba is elhozzák az esemény hírét. Miután maguk is aktív és lelkes sportrajongók, így kézenfekvő volt számukra, hogy mindezt egy családi futóverseny keretein belül honosítják meg Sopronban. Az elhatározást a tettek követték, így 2016-ban első alkalommal szervezték meg a sporteseményt és mindehhez kapcsoltak egy jótékonysági akciót is, ami tavaly egy beteg gyermeket nevelő családnak segített. Az esemény nagy siker volt, hiszen jó fogadtatás, sok résztvevő és remek hangulat kísérte a futóversenyt, ahol elsősorban a részvétel illetve helyezéstől függetlenül a táv teljesítése volt mindenki számára a cél. 

Az idei esztendőben sikerült egyesületi szintre emelni a baráti társaság elképzeléseit, így a szervezési feladatok illetve a lebonyolítás és persze a támogatók megnyerése is könnyebb volt és ezáltal biztossá válhatott a folytatás. Természetesen a jótékonyság most sem maradhatott el, hiszen fontos célkitűzése a szervezőknek a segítségnyújtás, így az idei évben a Soproni Erzsébet Kórház Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály alapítványának egy új, speciális gyermek EKG készülék beszerzésére adományozzák a nevezési bevételt.

Már az internetes előnevezéseken látszott, hogy idén rengeteg az érdeklődő, de a verseny napján a helyszínen már bátran ki lehetett jelenteni, hogy felülmúlta a várakozásokat, hiszen közel négyszáz nevező állt a három futamban a start vonalhoz. 

Az indulókat Sopron Megyei Jogú Város nevében Dr. Farkas Ciprián önkormányzati képviselő köszöntötte, aki elmondta, hogy örömmel állt a rendezvény mellé és támogatja is azt az önkormányzat, hiszen a mozgás és a sport, az egészséges életmód mindig kiemelten fontos a városvezetés számára. 

Természetesen a szervezők ügyeltek a részletekre is, hiszen a közös bemelegítést követően, a rendőrség valamint a polgárőrség által biztosított útvonalon futhattak a résztvevők, akiket frissítővel és harapnivalóval valamint emlékéremmel is vártak a befutónál.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...