Az információs napon Kárpáti Béla, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy reményei szerint mindenki megtalálja azt a fejlesztési lehetőséget, amellyel növelheti vállalkozása versenyképességét.
fotó: Griechisch Tamás
Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusstratégiai vezérigazgató-helyettese beszédében kiemelte, hogy az ország turisztikai fejlesztéseiben a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térség fontos szerepet kap. Ezen belül pedig a bor- és gasztronómia olyan húzó ágazat, amely ezt a térséget magasabb szintre tudja emelni.
fotó: Griechisch Tamás
Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok köszöntőjében kitért arra, hogy a bor – és gasztronómia olyan terület, amely rengeteg lehetőséget rejt, de ezekkel jól kell élni. Mint mondta: a mostani, térségbe érkező források jó alkalmat adnak a vállalkozásoknak, hogy fejlődjenek, ezáltal pedig az egész borvidék elfoglalhatná méltó helyét az országban.
fotó: Griechisch Tamás
Gajda Tibor turisztikai szakértő a pályázati kiírás részleteit ismertette a jelenlévő, több, mint 50 vállalkozás képviselőivel.
Az információs napon szerzett ismeretek fényében a bor – és gasztronómia területén működő térségi vállalkozások várhatóan a jövő héttől nyújthatják majd be fejlesztési igényeiket.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff8%2F04%2Ftur-konf-sopronh-tom-0911_kls5.jpg)