Újdonság, hogy idén az akadályfutók és a terepfutók is külön pályán indulhatnak. Az előbbi megmérettetésre jelentkezőknek egy 12 km-es pályát kell teljesíteni, amin 21 akadályt helyeznek majd el a szervezők, a terepen indulókra pedig 12,3 km vár 360 méter szintemelkedéssel.
– A tavalyi év bebizonyította, hogy bárki lefuthatja ezeket a távokat, persze egy kis felkészülés nem árt előtte – mondta Neumayer Gábor. A főszervező hozzátette: tavaly a legfiatalabb résztvevő, aki végigment a pályán, még általános iskolás volt, de Magyarország legidősebb akadályfutója, a 71 éves Lui is teljesítette a távot.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F05%2F61%2Fsopron-pajzs-8-jpg_8vut.jpg)
Elmas Hassan, a másik főszervező kiemelte: akik június 14-ig regisztrálnak a megmérettetésre a sportélményen túl még jótékonykodnak is, hiszen a nevezési díj felét a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány számára utalják át a rendezők.
A szervezők természetesen követik a járvány okozta helyzetet és ha szükséges, elnapolják a rendezvényt, de azt biztosan állítják, hogy mindenképpen megtartják a versenyt.
A futásról további információkat a Sopron Pajzs facebook-oldalon lehet olvasni és ugyanitt lehet online nevezni is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb2%2F76%2Fsopron-pajzs-7-jpg_at_j.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9a%2F42%2Fsopron-pajzs-6_i9oa.jpg)