| 2018. november. 19. | 2 perc olvasás

Jelentős módosítások lesznek a vasúti menetrendben

Elsősorban az InterCity-, illetve a reggeli órákban a Sopron-Győr vonalon a regionális közlekedésben jelent majd komoly változást a december 9-től életbe lépő új vasúti menetrend. Az eddig Csornán összekapcsolt Savaria-Scarbantia InterCity Szombathelyről és Sopronból is önálló vonatként, rövidebb menetidővel közlekedik Budapest-Keleti pályaudvarig.

A kora reggel Budapestre induló utasok Szombathelyről 15, Sopronból pedig 12 perccel rövidebb idő alatt érkezhetnek meg a fővárosba. Az eddigi gyakorlattól eltérően megszűnik a Savaria és a Scarbantia InterCity-k összekapcsolása Csornán.

A Savaria InterCity-vonat Szentgotthárd és Szombathely-Szőlős között változatlan menetrenddel közlekedik, Szombathely állomásról azonban 6 perccel korábban, 5:54-kor indul. Répcelakon nem áll meg, Csornán az eddigi 12 perc helyett csak egy percet áll. Győrből a jelenlegi menetrendhez képest 18 perccel korábban, 7:03-kor indul tovább, a kisalföldi megyeszékhely és Budapest-Keleti pályaudvar között pedig csak Kelenföldön áll meg. Mindennek köszönhetően 8:49 helyett 21 perccel korábban, 8:28-kor érkezik meg a Keletibe. Szombathely és Budapest-Keleti pályaudvar között 15 perccel lesz rövidebb a Savaria InterCity menetideje.

A répcelaki utasok számára fontos információ, hogy a jelenleg Szombathelyről 5:04-kor induló, Csornán át Hegyeshalomig közlekedő személyvonat 8 perccel később, 5:12-kori indul. A vonat 5:54-kor érkezik Répcelakra, ahonnan 5:59-kor indul tovább, és 6:26-kor érkezik meg Csornára. Az utasoknak itt átszállási lehetőségük lesz a rövidebb menetidővel közlekedő Savaria InterCity-vonatra, amely 6.41-kor indul tovább Csorna állomásról Budapest-Keleti pályaudvarra.

A Soprontól Budapest - Keleti pályaudvarig közlekedő Scarbantia InterCity vonat menetideje 12 perccel csökken, mivel Csornán már nem kapcsolják össze a Szombathely felől érkező InterCityvel. A vonat Sopronból a jelenlegihez képest 17 perccel később, 6:25-kor indul és 8:54-kor érkezik meg a Keletibe.

A Budapestről 19.10-kor induló InterCity-vonat Csornától közvetlen eljutást biztosít Sopron és Szombathely irányába is. A Sopronba közlekedő kocsik a vonat elején, a szombathelyiek pedig a vonat végén lesznek majd.

Az InterCity-közlekedés mellett a regionális forgalomban több módosítás szerepel a december 9-től érvényes menetrendben. A reggeli időszakban több Soprontól Győrig, illetve Győrtől Sopronig közlekedő személyvonat menetrendje módosul.

A jelenleg Sopronból 4:46-kor induló Győr állomásig közlekedő személyvonat Sopronból 9 perccel később, 4:55-kor indul és Győrbe 6:01 helyett 16 perccel később, 6:17-kor érkezik.

A jelenleg Sopronból 5:48-kor induló Győr állomásig közlekedő személyvonat Sopronból 12 perccel később, 6:00-kor indul és Győrbe 7:08 helyett 9 perccel később, 7:17-kor érkezik.

A jelenleg Sopronból 6:17-kor induló Győr állomásig közlekedő személyvonat Sopronból 28 perccel később, 6:45-kor indul, és Győrbe 7:33 helyett 33 perccel később, 8:06-kor érkezik. A vonat új eljutási lehetőséget teremt ebben az idősávban.

A Sopron – Szombathely – Pécs között közlekedő személyvonat a menetrendváltást követően megáll Salköveskút–Vassurány megállóhelyen is, illetve egyes Szombathely – Pécs között közlekedő vonatok esetén többlet megállási helyek kerülnek a menetrendbe.

A Szombathely-Csorna-Rajka viszonylatban közlekedő személyvonatok Hanság–Nagyerdő megállóhelyen nem állnak meg, Dénesfa és Páli–Vadosfa megállóhelyek esetében pedig irányonként 3 személyvonat vehető igénybe feltételes megállással.

A GYSEV Zrt. arra kéri utasait, hogy a menetrendváltást megelőző napokban előre tájékozódjanak utazásukkal kapcsolatban a vasúttársaság információs telefonszámán, vagy a www.gysev.hu honlapon.

Legnépszerűbb cikkek