| 2017. szeptember. 6. | 1 perc olvasás

Jön a Műsorfüzet-kommandó

Ötezer műsorfüzetet oszt szét a Soproni Petőfi Színház jelmezekbe öltözött társulata szeptember 9-én (szombaton) a leghűségesebb városban.

A tavaly már sikeres volt a teátrum akciója, amikor a színészek, táncosok, vezetők az új évad megkezdése előtt személyesen invitálták a nézőket az előadásokra. A rendhagyó kezdeményezés ötletgazdája Pataki András, az intézmény igazgatója volt, aki szerint annál nagyobb szervező- és marketingerő nincs, mint az, amikor közvetlenül azokat hívhatják meg, akikért dolgoznak, akikért a színház létezik. A pozitív fogadtatást látva pedig örül annak, hogy ilyen módon is megszólíthatják az embereket, a színházszerető soproniakat, környékbelieket.

Most a településen szervezetten két nagyobb csoportban találkozhatnak a városlakók a "műsorfüzet-kommandóval". A művészek és a vezetők néhány kedves mondattal invitálják majd a közönséget a Zenés évad produkcióira, a Pro Kultúra, valamint a barlangszínház más rendezvényeire is.

A soproni teátrum köszöntve az új évadot szeptember 16-án tartja a hagyományos nyílt napját, színes kínálattal, családi programokkal és a My Fair Lady esti előadásával.  


fotó: Soproni Petőfi Színház (2016)

fotó: Soproni Petőfi Színház (2016)

Legnépszerűbb cikkek