– A közszféra egyik pozitív sajátossága, hogy dolgozóit 25, 30, és 40 év közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő után jubileumi jutalom illeti meg. Ezen jeles alkalomból gyűltünk össze, hogy ünnepeljünk kivételes munkatársainkat – mondta köszöntőjében Péli Nikoletta, a Soproni Szociális Intézmény igazgatója, majd Kölcsey Ferenc szavait idézve méltatta a jubilálókat: „Nem önmagadért vagy, hanem a közösségért.” Ők hosszú ideje, 25, 30 és 40 éve tesznek rendkívüli szolgálatot a közért, a jövőnkért, mert idősekkel, gyermekekkel, szülőkkel foglalkoznak; segítik, támogatják őket nap mint nap áldozatos munkával. Sokat nyújtottak, példaként járnak előttünk, és szeretnénk, ha ugyanilyen odaadással folytatnák munkájukat még hosszú ideig. Köszönjük elhivatottságukat, a Soproni Szociális Intézmény és a város nevében gratulálunk nekik! – tette hozzá a vezető.
fotó: Griechisch Tamás
A jubiláló munkatársak:
Kiss Ottóné gondozó 40 éves jubileumi jutalmat vehetett át.
Bruckner Zsuzsanna védőnő, 30 éves jubileumi jutalmat vehetett át.
Lágler Andrea védőnő 25 éves jubileumi jutalmat vehetett át.
fotó: Griechisch Tamás
Kiss Ottóné 40. jubileuma alkalmából a SopronMédia kérdésére elmondta, a hivatása legnagyobb szépsége, hogy önzetlenül segíthet másokon, legyen szó az idős gondozásról, vagy házi segítségnyújtásról, vagy akár a gyermekekkel való foglalkozásról. A kitüntetett két és fél éve gondozó a „Ciklámen” Idősek Klubjában, korábban a házi segítségnyújtásban tevékenykedett és kórházban is dolgozott, pályáját még a gyermekszanatóriumban kezdte.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F77%2Fef%2Fsoszi-elismeresek-tom-0832_xszu.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcd%2Ffd%2Fsoszi-elismeresek-tom-0800_1_yk.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F01%2Fef%2Fsoszi-elismeresek-tom-0792_tlb_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0d%2F4e%2Fsoszi-elismeresek-tom-0823_68_f.jpg)