| 2018. november. 15. | 1 perc olvasás

Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Évente mintegy 110 embert kapnak el Sopronban kábítószer birtoklásért, és kevesebb, mint 10-et terjesztésért. A csekély mennyiségű szerfogyasztás nem büntethető, ha az elkövető az első fokú ítéletig legalább fél évig függőséget gyógyító kezelésen vett részt. Ezért a hatóságok a megelőzés, a prevenció fontosságát hangsúlyozzák. A témában csütörtökön tartottak tájékoztató fórumot.

A Soproni Kábítószerügyi Egyeztető Fórumon Dr. Simon István alpolgármester elmondta: a csütörtöki rendezvény felhívja a figyelmet arra, hogy milyen nagy problémát, egészség- és személyiségkárosodást okoz a különböző szerek használata. Sopronban sok feladata van a hatóságoknak, az iskoláknak, hiszen drogprevenciós programokkal és előadásokkal kell megtanítani a fiataloknak azt, hogy a probléma mélyebb annál, mint amilyennek tűnik.


fotó: Griechisch Tamás

Babelláné Lukács Katalin, rendőr őrnagy, a Soproni Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója portálunk kérdésére elmondta: stagnálást vesznek észre a droghasználók számát tekintve, de ebben az esetben nagyon magas a látencia. Aggodalomra ad okot azonban az, hogy egyre fiatalabb korban, már általános iskolás korban kipróbálják a tiltott szereket a gyerekek. Ezért is van nagy szükség a prevenciós programokra. 


fotó: Griechisch Tamás

Sopronban a legtöbb esetben marihuána használat, illetve birtoklás miatt vesznek őrizetbe embereket. Hazánkban mind a terjesztést, a birtoklást és a fogyasztást is börtönbűntetéssel súlytják. A statisztikák szerint a legtöbben csekély mennyiségű droggal buknak le. Ebben az esetben, ha az elsőfokú ítéletig az elkövető igazolja, hogy fél éiv függőséget gyógyító kezelésben vett részt, nem büntethető szabadságvesztéssel. Ezt nevezik elterelésnek az addiktológusok. 

De. Belénessy Éva, a Medical Mental Alapítvány vezetője elmondta: a leszokás csak akkor lehet sikeres, ha az belső elhatározásból történik, mert így könnyebb megbírkózni a kísértéssel. Elmondása szerint a marihuána ugyanolyan káros, mint a kemény drogok, hiszen hosszú távon, 10-15 év alatt, visszafordíthatatlan agykárosodást okozhat. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek