| 2018. június. 8. | 2 perc olvasás

Kékfrankos Kerekasztal Konferencia Sopronban

A Soproni Borlovagok és Borbarátok Egyesület Kékfrankos Kerekasztal Konferenciát tartott a soproni borrégió borászainak és tagjainak. Az összejövetel témája a soproni borászat és a kékfrankos fajta jelene és jövője volt.

Miért lehetett Sopron a Kékfrankos Fővárosa? Hol tart ma a soproni bor? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a szakemberek, akik részt vettek a Soproni Borlovagok és Borbarátok Egyesület által szervezett konferencián pénteken a Rejpál házban.

Az egyesület elnöke Dr. Sztancs György portálunk érdeklődésére elmondta: a szervezet célja, hogy hátteret adjon a Soproni Borvidék hazai és nemzetközi elismertetéséhez, a szőlészet és a borászat marketingjéhez. 2018 a Kékfrankos Éve, Sopron pedig a Kékfrankos Fővárosa közel 1000 hektáros ültetvényével. Ezért fontos, hogy a fajtával kapcsolatos aktuális kérdésekről, az előrelépési lehetőségekről szó essen a szakmán belül.


fotó: Griechisch Tamás

A konferencia fővédnöke a Soproni Önkormányzat volt, melynek részéről Dr. Fodor Tamás polgármester mondott köszöntőt. Dr. Fodor Tamás kiemelte: Sopron története és a bor évszázadok óta elválaszthatatlan. A Kékfrankos olyan márka, ami a város jó hírét viszi szerte a világba, de ma már a jó bornak is kell cégér. A fogyasztói szokások megváltoztak, melyre reagálnia kell a szakmának is azért, hogy a soproni Kékfrankos megőrizhesse és erősíthesse rangját. A borkultúrához hozzátartozik, hogy a szakemberek megvitatják a fejlődéshez vezető utat és elmondják meglátásaikat, melyre remek lehetőséget ad ez a konferencia is.


fotó: Griechisch Tamás

A konferencián elhangzott előadások:

-Heimann Zoltán közgazdász-borász, szekszárdi borosgazda - "Sikeresnek lenni vagy lemaradni-stagnálni nem lehet."

- Magyar Dezső, borász (Sop-Vin Kft.) - "Miért lehetett Sopron a Kékfrankos Fővárosa?"

- Jandl Kálmán, borász (Jandl Borászat)- "Hol tart ma a soproni bor?"

- Molnár Tibor, borász (Vincellér Borház) - "A Kékfrankos fajtában rejlő lehetőségek ifjú borász szemmel.

A konferencia moderátora, Lukács Szabolcs, magyar bajnok sommelier volt


fotó: Griechisch Tamás

Az előadások mellett a vendégek bórkóstolón is részt vehettek, mely közben további szakmai eszmecserére is lehetőség volt.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek