| 2020. július. 11. | 3 perc olvasás

Kerékpárutakat adtak át a Fertő-parton

Átadták a mintegy hatszázmillió forintból felújított Pomogy és Fertőd, valamint a Fertőrákos és Sopron között elkészült hiányzó szakaszt, amellyel a Fertő tó körül teljesen elkészült a kerékpárút. A szombati átadó ünnepségen Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal, valamint a térség polgármestereivel kerékpároztak Pomogytól Fertőrákosig.

Barcza Attila országgyűlési képviselő azt hangoztatta, hogy Sopron és térsége 2016 óta kiemelt turisztikai térség, azóta jelentős turisztikai fejlesztések valósultak meg. Ezeknek nagyobb részét kerékpáros fejlesztések teszik ki. Ilyen a Pomogy és Fertőd között, mintegy 300 millió forintból felújított, 6,4 kilométer hosszú kerékpárút, valamint a szintén közel 300 millió forintból elkészült kerékpárút Fertőrákos és Sopron között.

Emlékeztetett, hogy a beruházások nem állnak le, mert a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban jövő tavaszra 19 kerékpáros pihenőpontot alakítanak ki.


fotó: Griechisch Tamás

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány 2030-ra célul tűzte ki, hogy Magyarország Európa legélhetőbb országai közé tartozzon, amelynek egyik feltétele, hogy a szabadidőt hogyan töltjük el. Ebben hangsúlyos szerepe van a szabadidős kerékpározásnak is.

Kiemelte, hogy Magyarország történetében még soha annyi kerékpárút fejlesztés egyidőben nem valósult meg, mint most, az átadások egymást érik. Másrészt ez egybevág Matolcsy György jegybankelnök azon 12 pontjával, amelyben megfogalmazta, hogy mi szükséges az ország gazdasági felemelkedéséhez. A második pontban a teljes életmódváltás szerepel, amelyben az egészséges és aktív életmód általános mintává válik, hiszen rossz egészségi állapotunk hatalmas kiadást jelent.

Hozzátette, hogy kormányzati szinten évente sokmilliárd forintot szánnak az aktív turisztikai fejlesztésekre, hogy az egészséges és aktív életmód követendő példává válhasson. Mintegy 30 turistaház megújítása van folyamatban jelenleg is, emellett a hazai nemzeti parkok elektromos kerékpárt fognak kapni. A cél, hogy az ország élhetőbb legyen, ahol szívesebben fognak kirándulni, túrázni az emberek.

A legnagyobb kerékpáros turizmus az ország a tavai körül van, így a Fertő tó körül is, a térségben százezren is megfordulnak kerékpárral évente – mondta.


fotó: Griechisch Tamás

Kitért rá, hogy két éve vette át a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kerékpárutak üzemeltetését és elsőként döntött amellett, hogy a Fertőd és Pomogy közötti szakaszt felújítja, amely végül egy hónap alatt készült el.

Beszélt arról is, tapasztalata szerint a koronavírus miatt idén sokan tervezik a magyarok közül itthon eltölteni a szabadságukat. Legnagyobb részük az aktív kikapcsolódási lehetőségeket keresi, ezért a kormánybiztos bizodalmát fejezte ki, hogy a fejlesztések találkoznak az igényekkel és minden eddiginél többen kerekednek útra, hogy megismerjék hazánk tájait.


fotó: Griechisch Tamás

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a felújítás során az eredeti pályaszerkezetet is felhasználták. Az új burkolatot felfestették, kiépítették a vízelvezetést és padkát. A közút mintegy ezer kilométer kerékpárút kezelője.


fotó: Griechisch Tamás

A sajtótájékoztatókon Bognár Zoltán, Fertőd és Palkovits János Fertőrákos polgármestere is üdvözölte a kormányzati forrásól megvalósult fejlesztéseket, amelyek révén a települések turizmusa jelentősen erősödhet. Elmondták, hogy kormányzati forrásokból folyamatosan tudnak fejlesztéseket végrehajtani. A rendezvényen részt vett Filep Márk soproni önkormányzati képviselő is. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek