A Hunyadiak dicső kora elnevezésű tárlatot I. Mátyás királlyá koronázásának 560. évfordulja kapcsán hívták életre. Megnyitója december 11-én, kedden, 11 órakor lesz, a Macskakő Gyermekmúzeum és Közösségi Térben (Sopron, Szent György utca 12.). A kiállítást Gaal Gergely, a Mátyás Király Emlékév Tanácsadó Testület elnöke nyitja meg. A programot a Keresztény Értelmiségiek Soproni Szervezete (KÉSZ) és a Soproni Múzeum szervezezte. Köszöntőt mond dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója és dr. Brummer Krisztián, a soproni KÉSZ elnöke. A megnyitón közreműködik a Soproni Szimfonikusok Kamaraegyüttese is.
A szervezők a kiállítást kihelyezett történelemórák helyszínéül is ajánlják, az általános iskolás és középiskolás korosztálynak, tekintettel Mátyás király és Sopron kapcsolatára.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F97%2F1c%2Fmatyas-emlekev-webes-03_lna8.jpg)
Mátyás király életében cseppet sem elhanyagolható helyszín volt Sopron. Mivel nem örökösödési úton került trónra, nagy szüksége volt a koronára. Azt pedig a visszaszerzése után először Sopronba szállították. Bonfini beszámolójából tudjuk, hogy az embereknek városunkban három napig volt lehetősége megtekinteni a koronát. A tömegek csak úgy tolongtak Sopronba, hogy szemügyre vehessék a magyarok - alighanem legértékesebb - kincsét, amit aztán Budára szállítottak.
A Szent Mihály templom is őriz egy Mátyás-királlyal kapcsolatos legendát - egyes feltételezések szerint a dicső uralkodó részt vett az épület megszentelésében. És akkor is elment mellette, amikor Bécsbe ment hadseregével - erről szól a Himnusz egyik sora is: "S nyögte mátyás bús hadát bécsnek büszke vára" - És mindez csak töredéke Mátyás király és Sopron kapcsolatának...
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F28%2F95%2Fmatyas-szobra_lgdf.jpg)