| 2022. január. 21. | 2 perc olvasás

Kihirdették a közönség évadának programját

Meghirdette a 2022/23-as évadát a Soproni Petőfi Színház, amely évad a “Közönség évada” elnevezést kapta. Az évadhirdető sajtótájékoztatót pénteken délelőtt tartották meg. Elhangzott: az évad két előadása (Bolha a fülbe, Chicago) közönségszavazás útján dőlt el.

A sajtótájékoztatót többek között Pataki András igazgató, Eperjes Károly színművész, a Chicago rendezője, Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője és Sass László, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke tartotta.


fotó: Máthé Alexandra

A színpadra kerül Katona Imre Isten komédiása és Neil Simon A Napsugár fiúk vígjátéka, mindkettő Pataki András rendezésében. A Kossuth– és Jászai-díjas Eperjes Károly is rendezőként alkot, a Chicago című musical is megtekinthető lesz a következő évadban. A musicalek táborához csatlakozik Zsadon Andrea vezetésével a Grand Hotel. A táncművek sem maradhatnak ki, a Porka Havak is színre kerül, melynek koreográfusa, Demcsák Ottó. 

Felnőtt bérlet:
1.) Isten komédiása- zenés játék Assisi Szent Ferenc életéről
2.) Grand Hotel- musical
3.) Porka havak- két egyfelvonásos táncmű
4.) Bolha a fülbe- bohózat
5.) Chicago- musical
6.) A napsugár fiúk- vígjáték

Középiskolás bérlet:
1.) Isten komédiása
2.) Porka havak
3.) Chicago
4.) Két úr szolgája- komédia
(+4: szabadon választható kamara előadás)


fotó: Máthé Alexandra

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója elmondta: szimbolikus és praktikus tényezők mentén szerveződött a 2022/2023-as évad.  „A közönség évada mögött az a megfontolás húzódik, hogy 230 éves a soproni magyar nyelvű színjátszás, amely országosan is kiemelkedő szám, 30 éves az önálló társulat és 10 éves a Sopron Balett. Ez az ünnepi része az évadnak, a másik része pedig a közönség, hiszen a járványhelyzet csillapodása után újra kell indítanunk az életünket, és ebben nagyon nagy szerepe van a színházkedvelőknek. A közönség visszacsábítása alapvető küldetésünk és feladatunk, amolyan közösségkovácsoló erőként szeretnénk ezt használni" - tette hozzá az igazgató.

A Kultúrális és Oktatási Bizottság elnöke, Sass László a sajtótájékoztatón hangsúlyozta; példaértékű az, hogy a Soproni Petőfi Színház így úrrá tudott lenni a pandémiás helyzeten. "A közönség évada olyan repertoárt képvisel, amely egyszerre készül komoly témákkal, és könnyed, szórakoztató tartalmakkal. Bízom benne, hogy sem személyi vonatkozású, sem járványügyi tényező nem hátráltatja a munkát, és szintén dicséretes, hogy idén is minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő darabot" - emelte ki Sass László.

A felnőttbérlet mellett a középiskolásoknak az általános iskola felső tagozatosainak és alsósainak, valamint az óvodásoknak is készülnek előadások. Színpadra kerül A helység kalapácsa, a Betonéjszaka, de a legkisebbek a Lúdas Matyit és a Tündér Mírát is megtekinthetik.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek