| 2021. december. 15. | 2 perc olvasás

Kinek köszönhető a színes televízió? Naná, hogy egy magyar zseninek!

Tudtad, hogy Goldmark Péter Károly (Budapest, 1906. december 2. – Port Chester, New York, 1977. december 7.) magyar-amerikai mérnök, fizikus találmánya a színes televízió és a zeneipart forradalmasító mikrobarázdás hanglemez?

Dédapja Goldmark József volt, a zeneszerző Goldmark Károly testvére, jeles kémikus és lánglelkű forradalmár, aki nemcsak 1848 bécsi forradalmi mozgalmaiban vett részt, de – emigránsként – Amerikában is, az Észak-Dél háborúban, az északiak oldalán. Úgy a szellemével, mint újfajta puskagyutacs találmányával is segítette a hadsereget. Goldmark Péter Károly büszkén vállalta őseit. (Nevében a Károly tudatos emlékezés a zeneszerző rokonra.) Maga is vonzódott a zenéhez, késő éveiben szívesen muzsikált a szomszédjában lakó Benny Goodman-nel.


https://mult-kor.hu/

Családjával 1920-ban Bécsbe emigrált, ahol a műszaki egyetemre jelentkezett. Ezután Berlinben folytatta tanulmányait, a charlottenburgi műszaki főiskolán tanult és Gábor Dénes mellett dolgozott, aki felismerve a fiatal kutató tehetségét, további kutatásokra ösztönözte. Goldmark Péter Károly visszatért tehát Bécsbe, s itt Ernst Mach professzor irányításával megírta Egy új eljárás ionok sebességének meghatározására című értekezését, amelyet a bécsi tudományos akadémiának nyújtott be.

A BBC-ben megindult kísérletek nyomán Goldmark Péter Károly egy olyan berendezést állított össze, amelynek 2,5 x 3,8 cm-es képernyőjén sikerült képet kapnia. Ez 1926-ban történt, Goldmark 20. születésnapján.

1935-ben a CBS hírközlési társaság munkatársa – később kutatási laboratóriumának vezetője, majd a társaság igazgatója, utóbb alelnöke – lett. Csakhamar felhagyott a mechanikus televíziós berendezések kísérleteivel és új útra tért: az elektronikus képcsöves televíziós készülékekkel kezdett foglalkozni. 1940. szeptember 4-én mutatta be találmányát: a gyakorlatban használható színes televíziót.


https://www.sumidamagazin.com/

A II. világháború alatt (1939-1945) haditechnikai kérdésekkel foglalkozva megoldotta a német radarkészülékek zavarásának kérdését. A háború után tökéletesítette színes TV eljárását, amelyet már az űrkutatás során is alkalmaztak: ennek révén láthatták szerte a világon a Holdon tett első emberi séta számos mozzanatát. Ő dolgozta ki a televízió orvosi alkalmazásának elméletét valamint gyakorlatát, és nevéhez fűződik a "hosszan játszó", népszerű nevén: a mikrobarázdás hanglemez kifejlesztése.


https://vinylmaniac.blog.hu/

Goldmark 1948-ban szabadalmaztatja a PVC alapú, mikrobarázdás hanglemezt, amely a minőség ugrásszerű javítása és a sztereó hang bevezetése mellett a fordulatszámot percenként hetvennyolcról harmincháromra csökkentette. Az általa bevezetett eljárás egyeduralkodó volt, egészen a CD hanglemez 1980-as megjelenéséig.

A lelkes feltaláló az ötvenes évek folyamán ismét a tévétechnikával kezdett foglalkozni. Megalkotta például a gyomor és a bélrendszer vizsgálatára alkalmas miniatűr tévét, majd a telekommunikációs műholdak és az Amerikában a hatvanas évek folyamán robbanásszerűen terjedő kábeltévés rendszerek műszaki alapjait.

Az Egyesült Államok elnöke, Jimmy Carter – 14 tudóstársával együtt – neki is átnyújtotta a tudományos munka legmagasabb amerikai elismerését jelentős nemzeti tudományos érdemérmet, a National Medal of Science-t.

1977-ben autóbalesetben halt meg.

Forrás: http://www.radiomuzeum.hu/

Wikipédia

Borítókép: https://bovebbenportal.com/

Legnépszerűbb cikkek