| 2018. szeptember. 6. | 1 perc olvasás

Kitüntették Horváth Ferenc újságírót, a Soproni Téma hetilap főszerkesztőjét

Az IPOSZ Országos Elnöksége az ipartestületek javaslatára újságírók, szerkesztőségek kiemelkedő munkáját elismerő kitüntetéseket adományozott 2018. szeptember 5-én a 27. Magyar Kézművesség Napján, Budapesten. Elismerést vehetett át Horváth Ferenc újságíró, a Soproni Téma hetilap főszerkesztője is.

A kitüntetettek hiteles, szakszerű, lelkiismeretes tájékoztató tevékenységükkel biztosították a mikro- és kisvállalkozások működésére ható szabályozók bemutatását, a szövetség, az ipartestületek, a szakmák helyzetének, törekvéseinek megismertetését a nyilvánossággal. Következetesen népszerűsítették, a műhelyek világát, a kézműves értékeket, kiállításokat, régi mesterségeket szolgáltató iparosokat. Erősítették a lakosság, az önkormányzat és az ipartestületek együttműködését.

A kézművesség hagyományos ünnepén kitüntetett újságírók közül az Ipartestületek Országos Szövetsége Kézműipar Szolgálatáért kitüntető oklevelét kapta meg Horváth Ferenc újságíró, a Soproni Téma hetilap főszerkesztője.

A Magyar kézművesség napja ünnepségen beszédet mondott Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa és Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke, akik a Magyar falu programot ismertették. A hosszú távú komplex program célja egyebek mellett a falvak népességmegtartó erejének növelése, a munkahelyteremtés és megőrzés.

Legnépszerűbb cikkek