| 2017. június. 19. | 1 perc olvasás

Kodály Zoltánt ünnepli a soproni Kórus Spontánusz

A kórusmuzsika jegyében telik majd június utolsó hétvégéje Sopronban. A Kórus Spontánusz vegyes kar június 23-án 18 órától a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kara aulájában emlékhangversennyel ünnepli a magyar kóruskultúrát és a zenepedagógiát forradalmasító Kodály Zoltánt születése 125 és halálának 50. évfordulója alkalmából. A koncert mellett önfejlesztést is tartogat a kórus számára a hétvége: június 22-től négy napon át ifjú karnagyokat látnak vendégül az énekesek, akik Kocsis-Holper Zoltán útmutatásait követve fejleszthetik technikai tudásukat és vezetői készségeiket.

– Az emlékhangverseny három téma köré épül – mondja Kocsis-Holper Zoltán, a Kórus Spontánusz karvezetője. – Kodály Zoltán szakrális ihletésű művei mellett bemutatjuk költői oldalát is, de természetesen a méltán népszerű, népzenei hatású kompozíciók sem maradhatnak el.

Az emlékkoncerten, amely a 60. Soproni Ünnepi Hetek programsorozatának is része, ritkán hallható Kodály-darabok is elhangoznak: A Békesség-óhajtás, 1801-es esztendő és a 121. genfi zsoltár szövegére írt, Téged az Úr megőrizzen című kompozíciót is bemutatja a kórus, emellett Kocsis-Holper Zoltán a darabok keletkezéséről és a Kodály-koncepcióról is beszél majd.

A koncertre a Spontánusz korábbi tagjait és a városi kórusok énekeseit is meginvitálta. A velük kiegészülő összkar előadásában Kodály Mátrai képek című darabja csendül fel, amelyet észak-magyarországi népdalok ihlettek.

A hangverseny a vokális művek mellett Kodály hangszeres életművéből is válogat: az Adagio-t és az Epigrammák című ciklus részleteit Nezvald Anett hegedűn és Horváth Ábel zongorán adja majd elő.

2017-ben a kórus Kodály-emlékhangversenye köré épül az immár harmadik alkalommal meghirdetett Avizó Karvezetőkurzus is. Június 22-25. között az ország minden szegletéből származó, pályakezdő és már gyakorlott karnagyok gyűlnek össze Sopronba, hogy Kocsis-Holper Zoltán és a Kórus Spontánusz műhelyében fejlesszék magukat.

A kurzus repertoárján a Kodály-művek mellett Goudimel, Mendelssohn és Whitacre darabjai is szerepelnek. Idén először soproni kötődésű szerző, Gárdonyi Zoltán egy darabjával is dolgozhatnak a kurzus résztvevői. A karnagyok technikájuk fejlesztésén kívül kommunikációs és hangképzési módszereket is tanulhatnak, munkájukról pedig folyamatos visszajelzést kapnak majd a kórustagoktól is. A kurzust bemutatókoncert zárja majd június 25-én 15 órától a soproni református templomban.

Legnépszerűbb cikkek