| 2015. november. 25. | 2 perc olvasás

Körbebiciklizhető a Fertő tó, elkészült a hiányzó útszakasz

Teljessé vált a Fertő tavat megkerülő kerékpárút-hálózat magyarországi szakasza, elkészült ugyanis a Balf és Fertőrákos közötti, eddig még hiányzó kerékpárútszakasz.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az új út átadási ünnepségén elmondta, hogy a Fertő tó mentén 1,3 milliárdos fejlesztés valósult meg, amelynek révén megismerhető a borvidék, bejárhatók a történelmi falvak és városok.
A Fertő tó körüli kerékpárút-hálózat fejlesztésére első ütemben a magyar állam 450 millió forintot biztosított. Ebből egységes táblarendszert alakítottak ki és korszerűsítették a már meglévő kerékpárutak jelentős részét, mintegy 19 kilométernyi szakaszt. A második körben uniós pályázatból 805 millió forint állt rendelkezésre.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, Magyarországon minél több települését kell bekapcsolni a kerékpárút-hálózatba, azokat a mögöttes térségeket is, amelyek számos látnivalót kínálnak. A Balf és Fertőrákos közötti kerékpáros nyomvonal a szőlőterületek között megy végig, és az új szakasz megépítésén túl, a meglévőt felújították, továbbá kialakítottak vegyes használatú mezőgazdasági és kerékpáros utat is. 

Colleen Bradley Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete megköszönte a magyar kormány meghívását az új kerékpárút átadására. A környezetvédelem ugyan szavai szerint nem tartozik az Egyesült Államok kulcsprioritásai közé, de hozzátette, ez az ő személyes szenvedélye, és célul is tűzte ki a magyarországi nemzeti parkok végiglátogatását. Az ilyen területek zölden tartása nemcsak az egészségünket szolgálják, hanem a gazdaságnak is hasznos - hangsúlyozta a nagykövet.

Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere elmondta: Az elkészült kerékpárút turizmusélénkítő hatása rendkívül fontos a város, a térség számára egyaránt. Gazdaságilag élénkíti a helyi idegenforgalmi vállalkozásokat a helyi lakosságnak, vállalkozásoknak pedig új lehetőséget, jobb megélhetést biztosít.A soproni Borvidék számára az új út kétszeresen is hasznos, egyrészt segíti a szőlőművelést, másrészt borútként helyben támogatja a borturizmust - mondta dr. Fodor Tamás polgármester, aki megköszönte a magyar kormány és az EU támogatását és azt is, hogy Magyarország miniszterelnöke megkülönböztetett figyelmet szentelt a Fertő part magyar oldali körbe kerékpározhatóságára.

Firtl Mátyás köszönetet mondott a konzorciumnak, és a konzorcium minden tagjának, hogy ez a projekt megvalósulhatott. A térség fejlődését segíti elő a Fertő-Hanság Nemzeti Park minden projektje, ezért is fontos emlékeztetni arra, hogy a 8526-os út jövőbeli felújítása is fontos feladat még a térség számára. A táj értékeit növeli a kerékpárút, amelynek nyomvonala kiváló választásnak bizonyult, mert a Fertő-táj, a világörökség, a borvidék  minden szépségét látni lehet erről a helyről. A vidékfejlesztési miniszter jelenléte ezért is fontos egy olyan helyen, ahol a legszebb vidék tárulkozik a kerékpározók elé, ufgyanakkor, ahol a szőlőtermesztés is új lehetőségekhez jut a megépült útnak köszönhetően – hangsúlyozta Firtl Mátyás.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek