- Ezt a nem mindennapi versenyt Tóth Zsombor barátommal közösen hívtuk életre, aki a Shoot The Speed online újság szerkesztője, a sebesség igazi rajongója - emelte ki Bősze Péter, a Soproni Gokart Sportegyesület elnöke. - A program célja a köszönetnyilvánítás volt, tehát szerettük volna, hogy a közszférában dolgozók a nehéz napok után kaphassanak egy adrenalinlöketet és kicsit feltöltődhessenek. Reméljük, hogy erre nem lesz szükség, de ha jön egy második hullám, akkor a játékos kikapcsolódásnak köszönhetően jobban feltöltődve tundak majd nekifutni annak - fejtette ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F25%2Fcd%2Fimg-2558-jpg_hn8g.jpg)
- Úgy gondolom, egész Sopron örül annak, hogy megszervezték ezt a programot - emelte ki Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere. - Ugyanis a ma itt játékosan versenyző emberek elképesztő teljesítményt nyújtottak városunkban és környékén a közelmúlt vészterhes napjaiban - hívta fel erre a figyelmet.
A megmérettetés eredményei a következőképpen alakultak: a csapatversenyben 5. helyen a kórház válogatottja végzett, a 4. helyezést pedig a tűzoltóság csapata vívta ki magának. A dobogó 3. fokára a rendőrök álhattak fel, az ezüstérmet pedig az STKH válogatottja szerezte meg. Az 1. helyezést a mentősök érdemelték ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F12%2F44%2Fimg-2578-jpg_fdcw.jpg)
A szuperdöntők dobogósai: harmadik helyen Csillag Zoltán végzett, míg a másodikon Horváth Balázs. A dobogó első fokára pedig Dancs Tamás álhatott fel, aki a mentősök csapatát erősítette.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F77%2F24%2Fimg-2579-jpg_0b5_.jpg)
Különdíjat kapott a verseny egyetlen női pilótója, Riba-Füzi Patrícia.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F13%2Fd6%2Fgokartborito_b_12.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdd%2Fe9%2Fimg-2561-jpg_ora5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F32%2F2f%2Fimg-2560-jpg_71m_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F95%2F38%2Fimg-2563-jpg_029h.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4f%2F8f%2Fimg-2572-jpg_ihm4.jpg)