| 2019. december. 10. | 1 perc olvasás

Közel 100 mozijegyet adományoztak soproni iskolásoknak

A Liszt Ferenc Kulturális Központ által szervezett „Gyorstalpaló” nevű séta résztvevői mozijegyeket adományoztak a soproni Kozmutza Flóra EGYMI diákjainak. December 11-én délelőtt 10:00 órától közel 100 gyermek és kísérőik nézhetik meg a Jégvarázs című filmet az Elit moziban.

A 2. éve futó és nagyon népszerű városjáró séta legutóbbi alkalommal a soproni mozitörténet emlékeit járta végig. A december 1-én (vagyis a mozizás születésnapján) megszervezett program utolsó „megállója” az Elite Mozgó, vagyis a mai Elit Mozi volt, ahol a jelen lévők filmzenei koncertet hallhattak, régi soproni filmrészleteket nézhettek Friedrich Kari bácsi felvételeiből és Eperjes Károly is mesélt a soproni filmforgatásairól. 

A Várhely folyóiratot gondozó soproni EDUTECH Kiadó erre az alakalomra felajánlott néhány tucat könyvet Hárs József soproni filmtörténeti munkájából. Az érdeklődők mozijegy „vásárlásával” fizethettek a kötetekért, amelyet rászoruló soproni gyerekeknek ajánlottak fel. A kezdeményezést felkarolta az Elit Mozi vezetése is: megtoldották a keretet, így a Kozmutza EGYMI növendékeiből közel 100 gyerek és kísérőik mehetnek moziba december 11-én szerdán délelőtt.

A képeket Hainer István készítette 

Legnépszerűbb cikkek