| 2017. november. 2. | 1 perc olvasás

Különleges laboratóriumot építenek Fertőbozon!

Csütörtökön délután tették le a mágneses nulltér laboratórium alapkövét a Széchenyi István Geofizikai Obszervatórium területén. A laboratóriumban földi körülmények között válik lehetővé az bolygóközi térben jellemző mágneses környezet vizsgálata: az űrfizikai kísérletek és fejlesztések mellett geofizikai, anyagtudományi, és élettudományi kísérletek is megvalósulhatnak valamint tovább bővülhetnek a magyar részvételi lehetőségek az Európai Űrügynökség programjaiban.

Az eseményen jelen voltak a Magyar Tudományos Akadémia és a Soproni Egyetem vezetői és  Sopron Önkormányzata részéről Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, önkormányzati képviselő. A több, mint 400 millió forintos pályázati forrásból megvalósuló laboratóriumban földi körülmények között vizsgálhatják bolygóközi térben jellemző mágneses környezetet a kutatók.

Európában Németországban és Hollandiában létezik hasonló laboratórium. A beruházásra a Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjai több, mint 434 millió forintos, vissza nem térítendő uniós támogatást nyertek. A létesítményt várhatóan két év múlva adhatják át.

fotók: MTA/Szigeti Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek