"Szeretem azt a régi várost, szeretem a girbegörbe utcákat, öreg házakat, álmodó tereket, az ottani embereket. Hiszen ez a város az ifjúságom, ez a város az elmúlt boldogságom". (Lehár Ferenc nyilatkozata a bécsi sajtónak 1929-ben, soproni látogatása előtt)

Százötvenkét éve, 1870. április 30-án született Komáromban, a mai Rév-Komárom területén, Lehár Ferenc zeneszerző, operettkomponista, karmester. Az operett műfajában minden idők egyik legzseniálisabb zeneszerzőjének tartják számon, emlegetik még „a színpadi könnyűzene Puccinijaként”, vagy épp „korának Andrew Lloyd Webbereként” is. Pályafutása során harmincnégy operettet-daljátékot, egy mesejátékot, egy filmoperettet és számos indulót, valamint keringőt komponált. 

Édesapja észak-morvai származású, ausztriai születésű volt, édesanyja pedig elmagyarosodott német kereskedőcsalád leánya. A pár Komáromban ismerkedett meg, érdekesség, hogy alig 4 heti ismeretség után egybekeltek, és ifjú házasokként is nehezen értették meg egymást, ugyanis a férfi keveset tudott magyarul, a nő pedig alig beszélt németül. Hat gyermekük közül ifj. Lehár Ferenc volt a legidősebb.

Szülei származása miatt a híres komponista nemzetisége a mai napig sok vita tárgyát képezi, hiszen Magyarországon született, az anyanyelve és állampolgársága magyar volt, mi több, tizenkét éves kora előtt nem is beszélt más nyelven. Ugyanakkor osztráknak is tekintették, mivel élete jelentős részét Bécsben, illetve Bad Ischlben töltötte. A Lehár családnév valószínűleg a német Leonhard rövidített formája, ami az apai felmenőktől származik.

Id. Lehár Ferenc katonakarmester volt, de zeneszerzőként is tevékenykedett, tisztségének megfelelően elsősorban indulókat komponált. Katonazenészként az Osztrák-Magyar Monarchia valamennyi területére eljutott, így került előbb Pozsonyba, majd 1874-ben Sopronba helyezték át. Az ifj. Lehár Ferenc ekkor mindössze négy éves volt.
A család 1877-ig élt városunkban, az egykori Malom utca 5. szám alatti házban. Időközben az édesapa a soproni háziezred karmestere lett, emellett énektanárként is működött a reáliskolában.

Zenei készsége rendkívül korán és Sopronban bontakozott ki, így ez a ház és a városunkban eltöltött három esztendő „Lanci” – a családban így becézték a kisfiút – gyermekkorának meghatározó helyszíne és fejezete volt. Első gyermekkori szerzeménye is ebben a házban, hatéves korában született meg: egy megható kedves kis dal, amit édesanyja születésnapjára írt. A zeneszerző írja egyik emlékezésében: „Édesanyám ragyogó szemekkel mesélte gyakran idegeneknek, hogy minden először hallott melódiát a zongorán azonnal, hibátlanul kísértem, sőt sötét szobában a legnehezebb futamokat hibátlanul játszottam el. Első szerzeményem, csak mint Strauss Jánosé, életem hatodik évére esik. Ez az első szerzeményem ’Opus I.’ a rajongó gyermeki szeretettől átitatott kis dal volt, amit édesanyám születésnapjára írtam.” (Forrás: Komáromi Lapok, 1930/52. – Szénássy Zoltán: Lehár (Madách-Posonium, 1995.)

A Lehár-család „életében a soproni évek jelentették a legnyugodtabb időszakot”. A komponista is mindig nosztalgiával gondolt az itt töltött „zsenge gyermekévek boldog idejére”. Megszerették Sopront, letelepedés szándékával meg is vásárolták a Malom utcai házat, ám a családfőt Kolozsvárra helyezték át. 1880-ban aztán Budapesten telepedtek le, és szülei úgy döntöttek, zenei iskolába íratják a tehetséges gyermeket. Fiatal kora miatt azonban Lehárt sem a pesti, sem a bécsi konzervatóriumba nem vették fel, így került végül tizenkét éves korában a prágai zenekonzervatóriumba. Itt a hegedűt választotta fő tantárgyául, alig két esztendő múlva már első zeneszerzői próbálkozásként dalokat és egy szonátát is írt.

Nem sokkal később megismerkedett Antonín Dvořákkal, aki a zeneszerzést tanította az intézményben. Ő azt javasolta Lehárnak, hogy hagyjon fel a hegedüléssel és foglalkozzon inkább zeneszerzéssel. Ez azonban a konzervatórium szabályaiba ütközött volna, így az ifjú magánleckéket vett Zdeněk Fibich-től. Az igazgatónak ez nem volt ínyére, így kész helyzet elé állította Lehárt: ha továbbra is magánórákat vesz, távoznia kell az intézményből. Mivel már csak egy éve volt hátra, nem kockáztatta ezt, a maradás mellett döntött − a konzervatóriumot hegedűsként végezte el. Vizsgahangversenye 1888-ban óriási sikert aratott, diplomája megszerzése után pedig igyekezett minél jobb állást találni, ami muzsikusként nem volt egyszerű akkoriban. Meglehetősen szerény körülmények között élt, egy ideig színházi hegedűsként kereste kenyerét, majd hangversenymester lett, később apja katonazenekarához csatlakozott szólóhegedűsként. Húszévesen megpályázta a losonci ezred karmesteri posztját, amit el is nyert, ezzel a hadsereg legfiatalabb karnagya lett. Hivatása kapcsán volt szerencséje végigjárni az Osztrák-Magyar Monarchia városait, ahol számos értékes kapcsolatra tett szert: találkozott ifjabb Johann Strauss-szal, egyik hangversenyét meghallgatta maga I. Ferenc József, s barátságot kötött Puccinivel. 

 

Zeneszerzői pályája kezdetén operakompozíciókkal próbálkozott, hírnevét 1901-ben az Arany és ezüst című keringővel alapozta meg. Ezt követően azonban az operett műfajába is belekóstolt: 1902-ben, a bécsi Theater an der Wienben mutatták be első operettjét, a Bécsi asszonyokat, amely óriási sikert aratott, egyúttal meghatározta további munkásságát.

Következő alkotását, A drótostótot már a pesti Magyar Színház is százszor játszotta, 1905-ben pedig elkészült talán legnépszerűbb műve, A víg özvegy. Noha a premier kis híján kudarcba fulladt, az darab végül hatalmas sikert aratott, öt év múlva már négyszáz színházban, 18 500 alkalommal élvezhette a közönség szerte a világon, sőt, több filmes változat is készült belőle. A legtöbb operettje Bécsben debütált, de mindet csakhamar bemutatták Budapesten is. Lehár egyedi, több szempontból formabontó, fantáziadús, színes ötletekkel teli műveivel megújította az akkor már sablonossá merevedő bécsi operett stílusát. A magyar operett egyik úttörője volt ő, aki csodás műveivel nemzetközileg elismertté és méltán népszerűvé tette ezt a ma már hungarikumnak számító műfajt.

Olyan nagyszerű, a zenés színházakban máig óriási sikerrel futó alkotásokat köszönhetünk neki, mint a Luxemburg grófja − amelyet rekordgyorsasággal, alig egy hónap alatt komponált meg −, a Cigányszerelem, A cárevics, a Paganini és Friderika, vagy épp A mosoly országa. A komponista utolsó művét, a Giuditta című daljátékot 1933-ban írta, ezt követően felhagyott a zeneszerzéssel.

Lehár életében Sopron városa fontos szerepet játszott. Annak ellenére soproninak vallotta magát, hogy élete folyamán csak a gyermekkori három évet töltötte a városban. Ausztriai letelepedéséhez, mivel továbbra is magyar állampolgár maradt, szüksége volt magyar illetőségre, s kérésére Sopron városa ezt biztosította számára. 1948-ban bekövetkezett haláláig mint soproni illetőségű magyar állampolgár élt Ausztriában.
A megfeszített munka, a nagy világvárosi színpadokon való állandó szereplés, élete utolsó szakaszában pedig betegsége megakadályozta Lehárt, hogy gyakran időzzék Sopronban, de számos dokumentum bizonyítja az operettkirály Sopron iránti szeretetét és ragaszkodását. Hosszú idő után, csak 1929 tavaszán láthatta viszont gyermekkora kedves emlékeinek városát. Friderike című operettjének dirigálására hívták meg Sopronba, ahova orvosi javaslat ellenére utazott haza. Soproni útjáról így nyilatkozott: „Orvosaim komolyan aggódnak egészségemen. Kevesebbet kellene dolgoznom. De mikor az embert a belső nyugtalanság sarkalja, hogy kövessünk akkor higgadt orvosi tanácsokat! Itt van a soproni utam is. Az orvosoktól ki fogok kapni miatta. A francia Rivierára küldtek és én ehelyett Sopronba megyek. És őszintén mondom, szivesen megyek. Szeretem azt a régi várost, szeretem a girbe-görbe utcákat, öreg házakat, álmodó tereket, az ottani embereket. Hisz ez a város az ifjúságom, ez a város az elszállt boldogságom. Legföljebb megrövidítem a rivierai tartózkodásomat. Sopronba le kell mennem. Végre is soproni vagyok.”

70. születésnapja tiszteletére gyermekkorának soproni utcáját róla nevezték el, és 1940. május 15-én az akkori soproni polgármester, Sopronyi-Thurner Mihály javaslatára a város díszpolgári címet adományozott számára. A díszoklevél átadására azonban − bár Lehár mindig tervezte, hogy átveszi − soha nem került sor. Sajnos egészségügyi állapota tovább romlott, ezért nem jutott el halála (1948. október 24., Bad Ischl) előtt Sopronba. Azonban gyászjelentésén szerepelt, hogy Sopron díszpolgára („Ehrenbürger der Stadt Sopron-Ödenburg”). Október 24. − a zeneszerző halálának napja − 2002 óta a magyar operett napja.

Lehár Ferenc zenéje a világon mindenkié, de emlékét, mint magyar zeneszerzőét ápoljuk, és mi soproniak egy kicsit magunkénak is érezhetjük a Malom utcában nevelkedett halhatatlan zeneköltőt. 

 

Forrás: http://operett.hu/

Kelényi Ferenc (1960): Lehár Ferenc soproni kapcsolatai és díszpolgársága. 14. évf., 2. szám.

Borítókép: Lehár Ferenc a zongorájánál (https://filmarchiv.hu/)