| 2018. május. 10. | 2 perc olvasás

Madárbarát tanösvény - Meglepetés az ovisoknak a Madarak és fák napján

Madárbarát Tanösvény átadására került sor a Soproni Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvodájában a Zsilip utcában, amely közösségi összefogásból valósult meg.

Különleges meglepetés várta a gyerekeket csütörtökön a Soproni Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvodában. A gyerekek énekelve gyülekeztek az ovi udvarán, ahol a madarak és fák napja alkalmából járhatták körbe először az oktatóanyagokkal gazdagított tanösvényt, ahol számtalan hasznos információval gazdagodhatnak az óvónénik segítségével. 

Kozák Tamásné, az óvoda vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy megvalósíthatták ezt az álmukat, ami minden bizonnyal a gyerekeknek nagy örömet szerez a jövőben. Az ösvényt szülői segítséggel, a környezettudatos oktatás jegyében építették meg azzal a céllal, hogy a lurkókat megtanítsák arra, hogy óvják és védjék a környezetüket és szeressék a  természetet. 

A tanösvény felfedezését az épület falán elhelyezett képeknél kezdék az óvodások, amelynek oldalára a szervezők ismert madarak képeit tették. Jó volt azt tapasztalni, hogy milyen sok madarat felismertek a gyerekek, akiken látszott, hogy az óvodai oktatás keretében már gazdag tudásra tettek szert. 

Az épület körbejárása után az apróságok a "Madárbarát Kert" táblánál gazdagodtak további érdekes tudnivalókkal, majd több apró csoportba váltak, és kreatív feladatokban a madarak számára hasznos eszközöket készítettek.

Az óvoda vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy az apróságok rendszeresen etetik, és itatják a madarakat az intézmény kertjében és többen közülük már kedvenc madarat is választottak maguknak. Hozzátette, hogy mindkét óvodájuk zöld óvoda és a Zsilip utcai intézmény már másodízben kapta meg ezt a megtisztelő címet, és lehetőségük nyílt arra, hogy most megpályázzák az örökös zöld óvoda címet is.  

 


fotó: Leczovics Zsolt


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek