Ács Tamás, a Soproni Petőfi Színház művésze szavalta el a Himnuszt a Magyar Kultúra Napja előtti tisztelgésként a hagyományoknak megfelelően a Kölcsey-szobornál. A megemlékezésen részt vettek dr. Farkas Ciprián, polgármester, Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője és a város több önkormányzati képviselője is. Ünnepi gondolatait a 2019-ben Sopron Kultúrájáért díjjal kitüntetett Fajkusz Attila zeneművész osztotta meg a jelenlévő diákokkal.
- Közel három év híján 200 éve létezik Himnuszunk, ami valószínűleg egy tévesen Balassinak tulajdonított vers hatására született. Kölcsey nem sorolta legjobb versei közé, talán azért, mert megjelenik benne a nemzethalál gondolata. 200 évvel ezelőtt egy ébredező, önrendelkezésétől megfosztott nemzet kezdte újra felfedezni saját kultúráját, nyelvét. Az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet nagy alakjai mind részeseivé váltak ennek a nagyszerű feladatnak. Egy népet, egy nemzetet kellett felemelni, és a pesszimista gondolatot a bizakodás váltotta fel – idézte fel beszédében Fajkusz Attila.
fotó: Griechisch Tamás
A Magyar Kultúra Napi ünnepséget a Kölcsey-szobor megkoszorúzása zárta, ahol fejet hajtottak intézmények vezető is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe0%2F09%2Fkolcseyszobor-unnepseg-tom-0070-fntc_qaos.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fee%2Faf%2Fkolcseyszobor-unnepseg-tom-0037_ij6a.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb1%2Fac%2Fkolcseyszobor-unnepseg-tom-0034_sng4.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe0%2F09%2Fkolcseyszobor-unnepseg-tom-0070_fntc.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8b%2F37%2Fkolcseyszobor-unnepseg-tom-0081_r970.jpg)