| 2020. június. 4. | 2 perc olvasás

Magyarország egyelőre nem nyit

A mai naptól, június 4-től Ausztria feloldja a járvánnyal összefüggésben bevezetett beutazási korlátozásokat a szomszédaival szemben, kivéve Olaszországot. Ezt Alexander Schallenberg külügyminiszter jelentette be szerdán, a kormány ülése után. Magyarországra továbbra is csak négy naposnál nem régebbi koronavírus-teszttel lehet beutazni.

A magyar Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján hangzott el az is, hogy június 20-án érhet véget Magyarországon a különleges jogrend. Az országgyűlés június 16-án szavazhat a veszélyhelyzet megszüntetéséről, az egészségügyi járványhelyzet viszont ezt követően is marad. Június 20-án érhet véget a különleges jogrend, nyithatnak a színházak, mozik fürdők, a vásárlási sávok maradnak. Bár Ausztriába szabadon lehet járni, de négy naposnál nem régebbi negatív koronavírus teszttel lehet csak Magyarországra beutazni, különben hatósági karanténba kerül az illető.

Ausztria már csak Olaszország felé tart fenn korlátozást

A rendelkezés Magyarországra, Szlovákiára, Szlovéniára, Csehországra, Németországra, Svájcra és Liechtensteinre vonatkozik. Ezekből az országokból mostantól igazolás és vírusteszt nélkül lehet beutazni Ausztriába, a határokon megszűnnek az osztrák egészségügyi ellenőrzések is.

Az Ausztriába történő belépés vonatkozásában június 4-től ismét a járvány előtti szabályok érvényesek. A belépőknek és Ausztriába hazatérőknek nem kell majd karanténba vonulniuk vagy negatív teszteredményt bemutatniuk. Magyarországgal szemben azonban továbbra is fennmarad a migrációs helyzettel összefüggésben, 2015 őszén bevezetett határellenőrzés. Ezt az osztrák kormány április végén hosszabbította meg november közepéig.

Magyarországon egyelőre nem született döntés a beutazási korlátozások további enyhítéséről, így az Ausztriából Magyarországra belépőkre továbbra is a járvány miatt elrendelt, különleges előírások érvényesek.

Utazás csak saját felelősségre

Olaszország irányából külföldiek továbbra is csak 4 napnál nem régebbi negatív koronavírus teszttel léphetnek be, a hazatérők pedig kéthetes házi karanténba kerülnek. A kormány a jövő héten dönt arról, feloldja-e ezeket a korlátozásokat.

A külügyminiszter azt mondta: mindenki egyéni felelőssége mostantól, hogy külföldre utazik-e. A kormány továbbra is azt javasolja az osztrákoknak, hogy a nem sürgős utazásaikat halasszák el, szabadságukat pedig idén belföldön töltsék el. Aki mégis külföldre utazik, legyen elővigyázatos, és szigorúan tartsa be a járványügyi szabályokat.

Csehország és Szlovákia összenyitja egymás határait

Június 4-én, 0 órától kölcsönösen eltörli a beutazási korlátozásokat egymás felé a cseh és a szlovák kormány. A két ország közös határán is visszaáll a járvány előtti közlekedési rend.

red, ORF.at/Agenturen; Borítókép: illusztráció (forrás: MTI)

Címkék: határ

Legnépszerűbb cikkek