| 2019. március. 25. | 2 perc olvasás

Már aktívak a méhek!

Már aktívak a méhek a kaptárakban, elkezdtek kikelni az új nemzedék tagjai is. A szakemberek szerint a szorgos rovarok már szinte teljesen kiheverték a tavalyi méhpusztulást, azonban a változékony időjárás okozhat kihívást számukra.

A tavalyi év nem volt könnyű a méhek számára – a nyári méhpusztulás szinte az egész országban tizedelte a kaptárakat. A szakemberek szerint ezt a méhcsaládok egészen jól kiheverték és szeptember végén, már az első igazán zimankós őszi hidegfront érkezte előtt nyugovóra tértek. Így jó ütemben tudják elkezdeni az idei szezont.

- Körülbelül egy hónappal ezelőtt már aktivizálták magukat – kezdte így Dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetének oktatója, aki az intézményben megtalálható, számos érzékelővel ellátott okoskaptár segítségével is tudja tanulmányozni a méheket. - Február végén megemelkedett a kaptár hőmérséklete, ebből lehet tudni, hogy megkezdték akkor a fiasítást, amelynek eredményenként körülbelül ilyenkor kelnek ki az új nemzedék egyedei. Ezek az egyedek rövidesen már indulnak is gyűjteni – fűzte hozzá az oktató, aki rávilágított: ennek egyaránt vannak előnyei és hátrányai is. - Jó hír, hogy már nagyon sok minden virágzik, így a barack, a mandula, de a füzekről, illetve az égerről már kicsit korábban is tudtak gyűjteni a szorgos rovarok. Azonban a változékony időjárás, az olykor faggyal is kísért szeles temperatúra finoman szólva sem segíti a munkájukat – fejtette ki.

Az, hogy a következő hónapok mit hoznak a méhek számára, legfőképpen azon áll, vagy bukik, hogy az időjárás mennyire marad kiszámíthatatlan a továbbiakban. - Nagyon nehéz megmondani, hogy milyen szezonja lesz a szorgos rovaroknak – szögezte le Dr. Lakatos Ferenc. - Sok kérdés övezi a fejlődésüket. Hogyan befolyásolja majd az időjárás a növények virágzását? Milyen mennyiségű és minőségű tápanyagot, nektárt, pollent és propoliszt tudnak gyűjteni ezekből a méhek? Sok fog múlni azon, hogy a leglényegesebb növényünk, az akác mikor bontja a szirmait és elfagy-e vagy sem – fejtette ki.

A méheknek bárki segíthet azzal, hogy méhbarát kertet rendez be. Ezt úgy érhetjük el, hogy sok virágzó növényt ültetünk a kertünkbe.  

Borítókép: illusztráció; Forrás: internet

Legnépszerűbb cikkek