| 2021. március. 18. | 1 perc olvasás

Megkezdődött a szabadidőpark kivitelezése Balfon

Megkezdődött a Kisbalfi szabadidőpark kivitelezése, ahol az egészségmegőrzést, a szabadidő színvonalas eltöltését és a turizmust szolgáló létesítmények is megvalósulnak a jövőben. A projekt a magyar kormány támogatásával valósul meg.

Az új szabadidőpark az Alsódomb sor és az Akácfa sor által határolt területen épül majd meg.
A helyszínen új játékeszközök – mászóvár, fészekülés hinta, homokozó, és három darab rugós játék várja majd a látogatókat. Az eszközök mellett esőbeállóval, asztalokkal és kerékpártárolókkal egy új pikniktér is létesül.  


fotó: Griechisch Tamás

„Az itt élők régi álma valósul meg azzal, hogy végre itt, Kisbalfon épül játszótér. Sopron Megyei Jogú Városának és Magyarország Kormányának köszönhetően ez valósággá válik" – mondta el Péli Nikoletta, a Balfi Településrészi Önkormányzat elnöke.
„2015 óta keressük a helyét az új játszótérnek, amely mellé egy turisztikai központ is épül, a mai napon pedig elkezdődött a munka" – tette hozzá Péli Nikoletta.

Péli Nikoletta
Péli Nikoletta
fotó: Griechisch Tamás

A megújult játszótér az idelátogató turisták és a kerékpárosok számára is vonzó célpontot jelent.
A kivitelezés a tervek szerint a nyár folyamán befejeződik. A teljes projekt keretében a Balfi interaktív látogatóközpont, a Balfi szabadidőpark és a balfi buszforduló környezetrendezése is megvalósul a több mint 780 millió forintos beruházásból.  


fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek