| 2017. június. 18. | 3 perc olvasás

Megnyílt a Lábasházban a XXI. Országos Érembiennálé

Sopron büszke arra, hogy kétévente vendégül láthatja a magyar képzőművész társadalom ismert művészeit, alkotóit, akik egy speciális műfajban, az éremkészítésben mérettetik meg magukat. A XXI. Soproni Érembiennálé június 18-án, vasárnap nyílt meg a Lábasházban.

A huszonegyedik alkalommal megrendezett Orzságos Érembiennálé megnyitóján Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket és mondott ünnepi köszöntőt. 

Dr. Simon István örömét fejezte ki, hogy idén is ilyen nagy érdeklődés kíséri az érembienállét, aminek sikere az évtizedek alatt is töretlen, ami a magas művészi színvonallal készült alkotásoknak és a szervezők töretlen munkájának köszönhető. 

Az érem története maga az emberi história az emberi jelenség szinte valamennyi vetületének - tette hozzá Sopron alpolgármestere - ezért is illeszkedik jól egy kis történelmi visszatekintés a soproni érembienállé történetére. 1977-ben ünnepelte a Szabad Királyi várossá nyilvánításának 700-ik évfordulóját Sopron és az akkori rendezvénysorozat részeként adott otthont az első országos érembiánéllának is a város ugyanezen a helyen, a Lábasházban. Magas minőség és óriási kvalitás jellemzi a jellemezte mindig a kiállítást, amiért jár a köszönet mindenkinek, aki az elmúlt negyven évben segítette, támogatta a kiállítást, ezzel is hozzájárulva ahozz, hogy ezzel is öregbítsék Sopron szerepét a művészet világában. Manapság ugyan inkább a művészi céllal készült érmek, alkotások kerültek előtérbe, de ezek a művészi absztrakciók méltó módon és magas színvonalon viszik tovább a bienállé hagyományait, melyek a modernizálódott világban ugyanazokat az értékeket közvetítik, mint a klasszikus értelembe vett érmék. 

Dr. Simon István alpolgármester külön köszöntötte és köszönte meg L. Kovásznai Viktóriának, az előző bienállék kurátorának és Sass Lászlónak, SMJV. Kulturális és Oktatási bizottságának elnökének az évtizedek alatt elvégzett munkát, amelyet az Országos Érembienállé megrendezéséért tettek. 

Dr. Simon István köszönetét fejezte ki továbbá mindenkinek, akik valamilyen mondón hozzájárultak illetve támogatták a soproni érembeniállé megvalósítását. 

A huszonegyedik Országos Érembiennálét dr. Szunyogh László, DLA szobrász- és éremművész nyitotta meg, ünnepi gondolataival, amit a díjak és elismerések átadása követett.

Sopron Megyei Jogú Város Nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat idén Bakos Ildikó nyerte el, aki folyamatos résztvevője a biennáléknak. A díjat dr. Simon István, SMJV alpolgármestere adta át a művésznőnek.  

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Díját 2017-ben Kurucz Petra művésznő nyerte el, akinek a díjat Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője adta át.

A Civitas Fidelissima  Sopron − a Leghűségesebb Város díját idén Szabó Virág művésznő kapta, akinek Sass László, Sopron Város Kulturális és Oktatási Bizottságának elnöke adta át.

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díját 2017-ben Horváth László szobrászművész nyerte el. A díjat átadta Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke. 

A Magyar Éremművészetért Alapítvány díját Ézsiás István nyerte el, aki az elismerést Keszthelyi Ferencnétől, a Magyar Éremművészetért Alapítvány elnökétől vehette át. 

Szabó Géza ötvösművész a legjobb vertérem készítőjének ajánlott fel díjat sok évvel ezelőtt, amit 2017-ben  Szabó Menyhért nyert el. A díjat Szabó Géza ötvösművész fia Szabó Tamás adta át. 

Egy régi keletű díj átadására is sor került. 1983-ban a IV. Érembiennálén Kiss Nagy András szobrászművész nyerte a nagydíjat. A művész emlékére özvegye és fia emlékdíjat alapított, ezt a díjat most Baráth Fábián kapta. Az elismerést Nagy Ádám, Kiss Nagy András örököse adta át a díjazottnak.

A megnyitó ünnepség zárásaként egy újonnan felajánlott díj átadására is sor került. A Magyar Pénzverő Zrt. úgy gondolta, hogy a magyar pénzek és emlékpénzek tervezéséhez, a művésztársadalom ösztönzésére egy díjat alapít. Ez a díj valójában egy ösztöndíj. A nyertes munkái a biennálén is bemutatásra kerültek, igaz ma még csak gipsz formában, azonban egy év múlva ez bronzban /ezüstben/ aranyban jelenik majd meg. A díjat Pelcz Balázs nyerte. A díjat átadta Horváthné Rudolf Terézia, a Magyar Pénzverő Zrt. vezérigazgatója.  

 

XXI. Országos Érembiennále 

Helyszín: Lábasház, Sopron, Orsolya tér 5.
Megtekinthető: 2017. június 18. - 2017. augusztus 6.
keddtől péntekig: 12.00-től 16.00 óráig
szombat, vasárnap: 10.00-18.00 óráig

 

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek