| 2023. december. 1. | 1 perc olvasás

Megnyílt az adventi vásár Sopronban

Ünnepi fényekbe borult a város, megkezdődött a soproni advent. Az idei évben is hamisítatlan karácsonyi hangulattal, fenyő- és fahéjillattal, étel- és italfinomságokkal, valamint kézműves termékekkel várja a soproniakat és a Sopronba látogató vendégeket a Várkerületen, valamint a Fő téren rendezett adventi vásár.

Az adventi időszakot megnyitó esemény fénypontjaként a város karácsonyfájának fényeit is felkapcsolták. Az adventi vásárt dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere nyitotta meg.

Fotó: Griechisch Tamás


- A mai napon, december elsején fellobbant a város karácsonyfáján az ünnepi láng. Ebben a gyerekek voltak a segítségnyújtók, akik segítettek ezt felkapcsolni. Az adventi vásár is megnyitotta ezzel a kapuit, hiszen a következő időszakban, a következő hetekben az elcsendesedés és a felkészülés időszaka kezdődik, miként mi, keresztény emberek készülünk a szent karácsony ünnepére. 
A Mária Stop környékén zajosabb és nyüzsgőbb programokat tervezünk, míg benn a Fő téren a szakrálisabb jellegű történésekre kerül majd sor. Így például ott helyeztük el az adventi koszorút, amelyen advent minden vasárnapján meggyújtunk egy gyertyát. Hívjuk és várjuk a soproniakat, hozzák el a barátaikat, a gyerekeiket, és találkozzunk itt az adventi időszakban – fogalmazott a polgármester.

Az adventi vásár idén december 24-éig várja az érdeklődőket.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek