| 2020. május. 30. | 1 perc olvasás

Megtartotta trénerét az SKC

A Sopron KC hivatalos honlapján jelentette be, hogy ősztől is Kosztasz Flevarakisz irányítja a csapatot.

Pojbics Szabolcs ügyvezető elmondta, a görög szakember amint lehet, azaz az utazással, repüléssel kapcsolatos nemzetközi szigorításokat feloldják, egy személyes egyeztetésre is Sopronba utazik. Ezen a megbeszélésen, várhatóan a közvetlen felkészülés kezdeti időpontjának meghatározása mellett, már a szerződtetendő légiósokról, posztjaikról is szó esik.

Elsődlegesen azonban a hazai állomány, a “magyar mag” kérdését kell rendezni. Ebben Flevarakis már a megállapodás hivatalossá válása előtt is közreműködött. Akár napokon belül, a jövő hét közepére teljes lehet a hazai játékosok névsora.

A négy fiatal, 23 év alatti játékos, Fazekas Csaba, Popadic Miljan, Schöll Richárd és Werner Viktor jelenleg is Sopronba edz, a fiatalok egyéni képzésen vesznek részt.

Legnépszerűbb cikkek