| 2018. május. 30. | 3 perc olvasás

Megújult a soproni Tündérfesztivál

Megújult formában visszaköltözik az eredeti helyszínére, az Erzsébet kertbe a három napossá bővített 11. Soproni Tündérfesztivál június 8. és 10. között – hangzott el az eseményt ismertető sajtótájékoztatón a leghűségesebb városban.

Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője bejelentette: a Tündérfesztivál nyitánya egyúttal azt is jelenti, hogy elkezdődik a 61. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) rendezvénysorozat. Az ország egyik legrégebbi fesztiválja a SÜH, hiszen 1932 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal rendezik meg a nagyszabású programsorozatot, amely a település kulturális életének zászlóshajója.  Ezért is döntöttek úgy, hogy idén megújult formában, július 15-ig tematikus hetekkel várják a közönséget nem csak  Sopronban, hanem  a fertőrákosi barlangszínházban is. Mindemellett örül annak is, hogy  a városi kulturális intézmények kapcsolata egyre erősebb,  így  még progresszívebben tudnak szólni  a közönségnek. Ezúttal a város három múzeuma is partnerük a Tündérfesztiválon.


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

A Tündérfesztivál programszervezője  Szekeres Kriszta elmondta: a rendezvény igazi „sopronikum”, az országban egyedülálló. Erre büszkék, szeretnének továbbra is méltóak maradni a gyökerekhez és tovább fényesíteni ennek a páratlan eseménynek a hírnevét. Ezért is térnek vissza a program bölcsőjét jelentő eredeti helyszínhez, az Erzsébet kerthez, amely igazi botanikai érték, különlegesség, az ország legrégebbi közparkja, közel hozza a látogatókat a természethez és persze a tündérvilághoz.

A pénteki barlangszínházi Cinderella előadással - amely az ExperiDance produkciója és ezen a hétvégén minden nap látható - kezdődik a rendezvény. Szombaton délelőtt 10 órától egészen este hatig tartanak a különböző programok az Erzsébet kertben. Ekkor a kézműves foglalkozásoktól kezdve, az ügyességi-és kaland játékokon,  interaktív foglalkozásokon át a 25 kamerás Tündér Pillanatfotózásig  hatvan féle attrakció várja a kicsiket és a nagyokat. Ebből kiemelkedik a tizenhárom állomásból álló kincskereső játék, a Madarak Éve alkalmából szervezett sok érdekes ismeretet hordozó programelem, miközben díszvendégként érkezik Gimesi Dóra meséjének a hőse, a Csomótündér is.

A vasárnapi események központjában a családok állnak, a Fő téren és környékén számtalan ilyen tematikájú programot tartanak. Családi zenekarok lépnek fel, családi koreográfiákat adnak elő táncegyüttesek, tartanak családi áldást, apáról-fiúra öröklődő mesterségek portékáiból nyílik kézműves vásár. Arany Jánosról is megemlékeznek majd, a helyszínen a gyerekek kipróbálhatják, milyen az Arany-bajusz, a soproni színészek pedig interaktív módon adják elő a Családi kört. Érkezik Varró Dániel a költő-simogatóba, vele is találkozhatnak az irodalmat szeretők. Szombaton fellép a népszerű népdalénekes Bognár Szilvia is, a Kaláka együttes pedig mindkét napon hallható lesz Sopronban.

Szekeres Kriszta örül annak, hogy az idei fesztivál jelmondata - „A tündér bennünk van”- nem csak képletesen, hanem a valóságban is megmutatkozott a szervezés közben. Sok önkéntes felnőtt és gyermek segítő dolgozik majd a rendezvényen, s igazi városi intézményi összefogást  hozott a Tündérfesztivál. Három soproni múzeum csatlakozott a rendezvényhez, s nem csak ingyenessé tették vasárnap a családoknak a belépést, hanem programokkal is készültek.


fotó: Leczovics Zsolt

Dr. Kovácsné Bircher Erzsébet a Központi Bányászati Múzeum igazgatója hozzátette: náluk az élménybányát ezúttal bányamanók lepik majd el, de más meglepetés is várja a családokat.

Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója beszámolt arról, hogy az Ars Historica Társulat segítségével keltik életre a Storno házban a Storno famíliát, a Macskakő Gyermekmúzeumban pedig a macska bajszával játszhatnak a családok.

Dr. Varga Tamás, az Erdészeti  Múzeum igazgatója bejelentette: ők vasárnap nyitják meg az ország második állandó bonsai-kiállítását a nagyközönség számára. Mindemellett fából készült népi játékokat is ki lehet próbálni náluk, úgy, hogy közben faiparral kapcsolatos mesterségekkel (bognár, ács, asztalos) is megismerkedhetnek a látogatók.


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek