| 2015. december. 7. | 2 perc olvasás

Mikulás nap a Liszt-központban

Kihirdették az Adventi rajzpályázat eredményeit, emellett Kaláka koncert és a Mikulás is várta a gyereket vasárnap a Liszt-központban.

Mozgalmasan telt advent második vasárnapja a Liszt-központban: koradélutántól a Mikulás és vagány segédje, egy csinos krampusz látta vendégül a gyerekeket. A nagyszakállú hangulatos kisházában sok-sok mosoly, dicsérő szó és apró ajándék várta a csemetéket, akik közül többen jelmezbe öltöztek az alkalom kedvéért.

Izgatott arcocskák, büszke szülők körében zajlott a 2015-ös Adventi rajzpályázatra érkezett alkotások eredményhirdetése, és a rajzok kiállításának megnyitója. Idén 22 iskolából 399 darab munka érkezett a pályázatra, így az alkotások közül az összeset nem, csak 206-ot tudtak kihelyezni a paravánokra a szervezők. A többi rajzot a bejárati körpultnál, piros mappákban őrzik, így az érdeklődők azokat is megnézhetik. A rajzokból nyílt kiállítás december 27-ig látható.

A rajzpályázatra érkezett műveket Varga Tünde tervezőgrafikus – művész zsűrizte, idén az ő döntése alapján került be 24 darab mű, illetve annak másolata a Fő téren látható nagy adventi naptárba. A hagyományokhoz hűen a 24 rajz közül hatot, három alsó és három felső tagozatos diák munkáját kiemelten is díjazták a szervezők, de természetesen az adventi naptár további 18 rajzának alkotóját is megajándékozták.

A Mikulás napot a Kaláka együttes koncertje koronázta meg, az eseménydús vasárnapon több, mint háromszázan fordultak meg a Liszt-központban.

A 2015-ös Adventi rajzpályázat eredményei:


Az alsó tagozatos diákok helyezettjei:

1. Anderson Maléna, a Szent Orsolya Általános iskola 4. osztályos tanulója

2. Kovács Kerubina, a Lackner Kristóf Általános Iskola 3. osztályos tanulója

3. Sugár Dominik, a Váci Mihály Ált. Isk., 2. osztályos tanulója


A felső tagozatos diákok helyezettjei:

1. Habina Hanna, a Hunyadi János Ev. Általános Iskola 6. osztályos tanulója

2. Horváth Alexandra, a Lackner Kristóf Általános Iskola 6. osztályos tanulója

3. Biacsi Bence, a Fertőrákosi Általános Iskola 5. osztályos tanulója

 

A 2015-ös soproni adventi naptár rajzainak alkotói:

Rajnai Cintia, a Soproni Kozmutza Flóra EGYMI, Ált. Isk. és Spec. Szakiskola 1. osztályos tanulója

Szabó Lili Gyöngyvér, a Soproni Német Nemzetiségi Ált. Isk. 1. osztályos tanulója

Nagy Nóra, a Doborjáni Ferenc EGYMI 1. osztályos tanulója

Mórocz Balázs, a Fertő-táj Ált. Isk. 2. osztályos tanulója

Barkorics Kristóf, a Deák téri Ált. Isk. 2. osztályos tanulója

Horváth Dilen Gyula, a Pantzer Gertrúd Ált. Isk. 3. osztályos tanulója

Kisbéri Kornél, a Soproni Gárdonyi Géza Ált. Isk. 3. osztályos tanulója

Karacs Lili, a Deák téri Ált. Isk. 3. osztályos tanulója

Bedy Zsaklin, a Soproni Gárdonyi Géza Ált. Isk. 4. osztályos tanulója

Akácos Anna, a Váci Mihály Ált. Isk. 5. osztályos tanulója

Árki Eszter, a Fertő-táj Ált. Isk. 5. osztályos tanulója

Sárközi Rózsa, a Deák téri Ált. Isk. 5. osztályos tanulója

Barla-Szabó Hanna, a Hunyadi J. Ev. Általános Iskola 6. osztályos tanulója

Szabó Petra, a Fertőrákosi Ált. iskola 6. osztályos tanulója

Anderson Lucia Amélia, a Szt. Orsolya Általános Iskola 6. osztályos tanulója

Péter Dorina, a Sopronkövesdi Ált. Isk. 6. osztályos tanulója

Élő Petra, a Váci Mihály Ált. Isk. 7. osztályos tanulója

Bella Nikoletta, a Soproni Kozmutza Flóra EGYMI, Ált. Isk. és Spec. Szakiskola 12. osztályos tanulója

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek