| 2019. február. 15. | 1 perc olvasás

Minden eddiginél több rászorulón segítettek

Minden eddiginél több rászoruló embert támogatott a tavalyi évben a Szent Márton Ház. A szervezet tartós élelmiszereket, ruhákat és iskolaszereket gyűjtött a hátrányos helyzetű családoknak, a magányos idős embereknek, a hajléktalanoknak, a gyermeket egyedül nevelő szülőknek.

Emlékezetes marad a tavalyi év eleje a Szent Márton Ház életében, hiszen ekkor költözhettek be az önkormányzat által biztosított Magyar utcai székhelyükre, ahol méltó körülmények között fogadhatják az adományozókat és a támogatottakat. A segítő szervezet tapasztalatai szerint: egyre több az adakozó ember, így karácsonyi gyűjtésükre a vártnál jóval több tartós élelmiszer, ruhanemű, játék és könyv érkezett. Az év során folyamatosan várják a felajánlásokat, ennek köszönhetően 2018-ban minden eddiginél több rászoruló embert tudtak támogatni.

- 847 személyt tudtunk karácsonykor megajándékozni – emelte ki Vigné Kovács Margit, a Szent Márton ház vezetője, aki hozzáfűzte: ez még őket is meglepte. - Az elmúlt évben tanúsított aktív jelenlétünk rendkívüli módon gyűjtötte össze körénk a rászorulókat. Ennek köszönhetően olyan emberek is felbukkantak, akikről még az önkormányzat szociális ellátó rendszerében dolgozó munkatársak sem tudnak, pedig ők kiválóan végzik a munkájukat, és remek az együttműködésük velünk – hangsúlyozta.

A Szent Márton Ház elsősorban soproni és Sopron környéki rászorulókat segíti. - Számíthatnak ránk a magányos idősek, a hajléktalanok, a szegény családok, a valamilyen tragédia folyamán lesérültek és a halmozottan hátrányos emberek, valamint a gyermekek is – fejtette ki a vezető. - Sajnos a körzetünkben 130-150 olyan gyermek van, akiken mindenképpen segítenünk kell. Ezt az iskolák együttműködése révén tudjuk kivitelezni – fűzte hozzá.

A soproni nehéz sorsú emberek mellett a Kárpát-Medencében is támogatnak minden évben más-más rászoruló csoportot. A Szent Márton Ház munkáját 80-100 önkéntes is segíti, akiknek a tevékenysége nélkülözhetetlen a pakolásban, a szállításban és az adományok szétosztásában.

Legnépszerűbb cikkek