| 2017. április. 25. | 1 perc olvasás

Múzeumi konferenciát tartottak Sopronban

A 150 éves Soproni Múzeum tiszteletére városunkban ülésezett a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége.

A soproni konferencia témája a gyűjtőterület és gyűjtőkör kérdései a múzeumok gyűjteményezési gyakorlatában, az országos és helyi, területi gyűjtés a múzeumokban, valamint a gyűjtemény gyarapítás és kezelés aktuális kérdései. 

A városháza dísztermében kedden délelőtt Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere és Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója köszöntötte a konferencia résztvevőit.

Dr. Fodor Tamás polgármester konferencianyitó beszédében örömét fejezte ki, hogy Sopron adhat otthont ennek az eseménynek, hiszen a múzeumok és az általa bemutatott történelmi emlékek kiemelten fontos értékeket képviselnek városunkban. Felidézte a Soproni Múzeum alapítását és annak jelentős szerepét a város életében, amelynek turisztikai jelentősége is egyre erősebb lett az évek folyamán. A jövővel kapcsolatban elmondta, hogy a közeljövőben a soproni múzeumok jelentős fejlesztések előtt állnak a Modern Városok programnak köszönhetően, amelyek megfelelnek a mai kor követelményeinek és meghatározó mértékűek lesznek a jövőre nézve is. 

A köszöntőket követően az előadások vették kezdetüket, majd pedig a konferencia résztvevőinek lehetősége nyílt a múzeum munkatársainak vezetésével megtekinteni a 150 éves Soproni Múzeum kiállításait is.

Legnépszerűbb cikkek