| 2020. február. 25. | 4 perc olvasás

Nem gondolták, hogy ilyen drámai lesz a történet vége

Szántó Róbert és Fennesz Rezső – kettő délceg fiatal, akik hősiesen küzdöttek a hazájukért a nagy világégés során. Ott, a csatatéren még nem sejthették, hogy hazatérésük után új pokol vár rájuk és szeretett szülőföldjükre: a kommunista diktatúra csapongva pusztító ökle, amely 1919 július negyedikén reájuk is lesúlytott. Szántó Róbert főhadnagy utolsó napjainak történetét a mártír testvérének lánya, Vörösné Komlós Klára mesélte el nekünk február 25-e, vagyis a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja kapcsán.

Vajon mi volt a kettő fiatalembernek a bűne, akik ha kellett hősiesen helyt álltak hazájuk érdekében? - Ez a kérdés az elmúlt esztendők végtelen hosszúnak tűnő sodrása folyamán megannyiszor felötlött Vörösné Komlós Klárában és családjában. - Szántó Róbert főhadnagyként, egy sor kitüntetéssel, sérülés nélkül tért vissza a háborúból, ahol éveket töltött – idézte emelte ki a mártír testvérének lánya. - Más bűne nem volt, mint hogy nem állt be a kommunista felkelők közé. Sőt, ellenük dolgozott, még tüntetést is szervezett – fűzte hozzá.

„Már nem kell Szántó Róbertnek az ebéd”

Akkoriban ez megbocsájthatatlan bűn volt – így nyomozást indítottak Szántó Róbert ellen. Miután megtudták, hol találják, bevitték a törvényszék épületére, amelyet ma az erdészeti technikum kollégiumaként ismerhetnek a soproniak. - Ott semmiféle tárgyalás vagy hivatalos ítélethozatal nem történt – emelte ki Vörösné Komlós Klára. - Senki sem tudta, hogy mi lesz a sorsa, mindenesetre nem gondolták, hogy ilyen drámai lesz a történet vége. Mindenesetre édesanyám minden nap hozta be a törvényszék épületébe számára az ebédet. Július negyedikén is, azonban ez az alkalom más volt, mint a többi. Az ügyeletes tiszt ezen a napon zavarba jött, amikor meglátta a portánál az édesanyámat. Hebegett-habogott, végül kimondta: „már nem kell Szántó Róbertnek az ebéd, mert ma délután Szamuely László (a rettegett Szamuely Tibor népbiztos öccse – a szerk.) elvtárs parancsára kivégezték őket” - részletezte.

Szántó Róbert főhadnagy utolsó napjainak történetét a mártír testvérének lánya, Vörösné Komlós Klára mesélte el nekünk
Szántó Róbert főhadnagy utolsó napjainak történetét a mártír testvérének lánya, Vörösné Komlós Klára mesélte el nekünk

„Ő adta ki a katonai parancsszót: tüzelj!”

Szamuely László 21 éves volt, amikor kiadta a parancsot – pontosan annyi, mint az a Szántó Róbert, aki az ő tollvonása nyomán kényszerült drámai módon a mártírok sorsára. - Ahogy megtudtuk később a szemtanúktól, 6 szuronyos puskával felfegyverkezett katona odaállt Fennesz Rezső és Szántó Róbert elé, majd azt mondták nekik: „gyerünk, megyünk!” - tudtuk meg Vörösné Komlós Klárától. - Azt nem mondták nekik, hogy hová viszik őket, azt hitték, hogy a sopronkőhidai börtönbe. Gyorsan bilincsbe verték őket, majd elindultak. A kettő fogvatartott elől, a hat katona mögöttük. Így, megalázó körülmények között kellett végigmenniük a büszke hősöknek szeretett városuk utcáin – osztotta meg velünk a hozzátartozó.

Amikor a menet a Szent Mihály-temető közelébe ért, az egyik katona „balra át”-ot parancsolt – erre a fogvatartottak megtorpantak: rögtön tisztában lettek azzal, hogy ez az út hová vezet. - A nagybátyám buzgó katolikus ember volt, ezért papot kért – tudtuk meg Vörösné Komlós Klárától. - Erre a korabeli újságok szavai és fültanúk vallomása szerint a katonák kinevették Róbertet, majd elkezdték a befelé lökdösni a megbilincselt hősöket a temetőbe, miközben azt mondták nekik: „ilyen komédiákra nincs szükség!” - emelte ki a hozzátartozó.  

Videó:

Mint megtudtuk: Szántó Róbertet és Fennesz Rezsőt a katonák oda kísérték, ahová később felállították előbbi síremlékét. Először Fennesz Reszőre lőttek rá, aki a találat pillanatában holtan összeesett. - Erre a kivégzést végrehajtó katona odament fekete kendővel Róberthez, aki elhárította a kezét, majd ezt mondta neki: ne nyúlj hozzám, sokszor szembenéztem a harctéren a halállal, a sajátommal is szembe fogok nézni!” Ezután féltérdre ereszkedett, kinyitotta a katonazubbonyát, büszkén felemelte a fejét, tekintetét a hóhér arcára szegezte és ő adta ki neki a katonai parancsot: „tüzelj!” - számolt be a szörnyű eseményről Vörösné Komlós Klára.

Csupán egy maréknyi véres föld maradt

A hozzátartozó azt is elmondta: amikor az édesanyja a törvényszék épületében megtudta, hogy többé már nem kell ebéd a testvérének, hanyatt-homlok rohant ki a Szent Mihály temetőbe – mivel időközben azt is megtudta, hogy ott hajtották végre a parancsot. - A kivégzés délután fél öt körül volt, ő nem sokkal ez után ért ki a pokoli tett helyszínére, ahol már csak egy tócsa fűvel és homokkal keveredett vér várta – tudtuk meg Vörösné Komlós Klárától. - A kétségbeesett anyukám a maradványokat tíz körmével kaparta össze és rakta bele egy papírzacskóba. Ez ma is megvan, családi örökségként őrizzük Hidegségen – világított rá.

Az esettel kapcsolatban még egy megdöbbentő történet is létezik a Szántó családban: a mártír édesanyja 40 éves volt a fia kivégzésekor – de a hír miatt nagyon hamar megőszült. - Este tudta meg, hogy Róbertet kivégezték. Ezután egész éjjel, szinte tudatát veszítve járkált fel-alá a házban. „Fiam, fiam, fiam!” Csak ezt kiáltotta – tudtuk meg Vörösné Komlós Klárától. - A hölgynek sűrű, fekete színű haja volt, amelyet korabeli, kontyos frizurába foglalt bele. A család azonban kétségbeesetten vette észre, hogy a gyászoló édesanya reggelre megőszült, hófehérre változott a haja – osztotta meg velünk.

Szántó Róbert főhadnagy és Fennesz Rezső tizedes meggyilkolásakor, 1919. július 4-e délutánján már érvényben volt Kun Béla utasítása, amely elrendelte a kivégzések beszüntetését.

Fennesz Reszőt Szántó Róberttel együtt végezték ki
Fennesz Reszőt Szántó Róberttel együtt végezték ki

Legnépszerűbb cikkek