| 2022. március. 3. | 1 perc olvasás

Nézzen be ön is az új uszoda kulisszái mögé!

A Lőver Uszodát üzemeltető Soproni Vízmű Zrt. megnyitotta az épület kapuit az érdeklődők előtt. Az első csoport csütörtökön tekinthette meg a "pincétől a padlásig" az uszodát. A szervezett látogatások során szakértő munkatársak vezetik körbe a résztvevőket, így az uszodának azt az oldalát is megismerhetik a látogatók, amelyeket egy fürdőzés, úszás alkalmával nem láthatnak.

Fekete Richárd, a Soproni Vízmű fürdőüzemmérnökség-vezetője, aki a mai látogatást vezette, elmondta: „Vegyes volt az érdeklődést, a látogatók között voltak műszaki emberek és csak érdeklődők. Jöttek hölgyek, házaspárok, akik együtt érkeztek egy jó programra. Nagyon örültem, hogy végre meg tudtuk mutatni azt a részét is a fürdőnek, amit nem láthat az, aki csak vengégként bejön az utcáról. Nagy érdeklődéssel hallgatták, hogy miként működik a vízkezelés, a víztisztítás a medencékben. Örömmel hallották, hogy ivóvíz minőségben úszhatnak. Betekinthettek az öltözőkbe, gépházakba. Egy picit megértették a másik oldalt is: hogy minden ötletük, igényük olyan okok miatt nem teljesülhet, amiket kívülről nem láthatnak. El tudtam magyarázni a koedukált öltözők előnyeit. Szívesen hallgatták az érdeklődők azt is, ahogy a klórgázról meséltem, arról, hogy biztonságban vagyunk mindannyian, ők is és mi, itt dolgozók is. Izgalmas kérdéseket tettek fel. A sok kíváncsi szemből úgy láttam, hogy nagyon hasznos ötlet volt az, hogy kinyitottuk a kapukat.


A kollégáimmal eleinte azt gondoltuk, hogy négy turnust szervezünk: minimum öt, maximum 20 fős csoportokban. Nos, 70-en jelentkeztek egy-egy turnusra, ezért -, hogy ne utasítsunk vissza senkit - növeltük a létszámot. Így napi két turnusban fogadjuk a látogatókat. Négy hónapon keresztül minden hónap első csütörtökjén tervezzük ezt a programot, de azt gondolom, hogy ősszel még biztosan lesz folytatása - mondta Fekete Richárd.

A szervezett látogatások során szakértő munkatársak vezetik körbe a résztvevőket, így a létesítménynek azt az oldalát is megismerhetik a látogatók, amelyet egy fürdőzés, úszás alkalmával nem láthatnak. A program megközelítőleg 1,5 órát vesz igénybe, a vendégek ezalatt megtekinthetik az uszodát - az alagsorban található gépházaktól egészen a tetőig. Akinek a lehetőség felkeltette az érdeklődését, az alábbi űrlapon jelezheti részvételi szándékát:

https://forms.gle/DkHqEicxm6J2Gsep8

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek